Vettel: utolsó helyről a dobogóra

Abu-dzabi Nagydíj
PUBLIKÁLÁS: 2012. november 04. 18:15
Az idény eddigi legizgalmasabb futamát Kimi Räikkönen nyerte, csodát mégis Sebastian Vettel tett, aki a bokszból rajtolva lépett fel a harmadik helyre, megőrizve első helyét a pontversenyben.
cs

Sebastian Vettel bebizonyította, nincs számára reménytelen helyzet. A vb-címvédőt ugyanis a kvalifikáció után az utolsó helyre száműzték, ő mégis addig hajtott, amíg felért a dobogóra.

Valójában nem azért meszelték el a versenybírók a német pilótát, mert az időmérő levezető körén leállította az autóját, és nem ért vissza a bokszba, hanem mert nem maradt a mintavételhez szükséges üzemanyag mennyiség — egy liter – az autójában. Ez pedig szabálytalan. S ha már így alakult, a Red Bull-csapat úgy látta jónak, váltót cserél és egyéb beállításokat csinál Vettel-kocsijában, és inkább a bokszutcából engedi útjára a címvédőt.

Nekik lett igazuk, ugyanis a balesetek miatt kétszer is a pályára hívott safety car, Lewis Hamilton kiesése az élről motorhiba miatt, illetve a jól megválasztott gumitaktika Vettel malmára hajtotta a vizet. Ezzel pedig tíz pontot meg tudott őrizni a riválisával, Fernando Alonsóval szembeni előnyéből. Pedig Alonso is tövig nyomta a gázpedált a Ferrariban, és az utolsó körökben karnyújtásnyira megközelítette az élen haladó Kimi Räikkönent, ám végül nem sikerült befognia a Lotust. A második helyet minden más esetben elégedetten könyvelte volna el a spanyol, így viszont csupán három pontot hozott Vettelen, ami messze elmaradt a reményeitől.

Hogy Alonso nem volt boldog, az ezek után érthető, Räikkönen egykedvűsége viszont több mint meglepő, hiszen a finn visszatérése utáni első győzelmét aratta. Igaz, ő úgy szerződött le a Lotushoz, hogy partiban lesz a vb-címért folytatott küzdelemben, s végül csak statisztaszerep jutott neki. Talán az esti ünneplés majd jobb kedvre deríti...

Túl fáradt vagyok a mosolyhoz

Kimi Räikkönen: – Próbálok mosolyogni, mert mindig leszúrnak a faarcom miatt, de egy ilyen nehezen megszületett győzelem után túlságosan fáradt vagyok hozzá. Azért ez a siker önbizalmat adott a jövőre nézve.

Fernando Alonso: – Elégedett lehet a csapatunk, hiszen az utolsó körig harcban voltam a győzelemért, ám Kimi ezúttal jobb volt. De még nincs vége a sorozatnak.

Sebastian Vettel: – Győzelemmel felér ez a harmadik helyezés. Az első perctől hittem abban, hogy fel tudok állni a dobogóra, pedig nagyon nehéz volt körről körre előreverekedni magam.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.