Rangadót hoz az őszre előrehozott első tavaszi forduló, hiszen a bajnokságban eddig brillírozó, éllovas Győr látja vendégül az utóbbi hetekben megtépázott csapat benyomását keltő Debrecent. Pintér Attila edző együttese szárnyal, és közben új erényeket csillogtat, hiszen a korábbi, főleg védekezésre épülő futballja helyett látványos, gólra törő támadófocit produkál: az ETO magasan a legtöbb találatot (32) szerezte az ősszel.
Ezzel szemben az elmúlt idényt veretlenül megnyerő Lokinál jelentős gondok mutatkoznak az év végére. A sérülésekkel, betegségekkel hátráltatott csapat elveszítette a dominanciáját, az ellenfelek felbátorodtak vele szemben, és ennek következtében sorozatos vereségekbe szaladt bele.
Ma már ott tartunk, ha a Győr az ETO-parkban tudja tartani a három pontot, azzal képletesen az utolsó szöget is beütheti a debreceni együttes koporsójába, hiszen tizenkét pontos előnyre tehet szert riválisával szemben, ami csaknem behozhatatlan.
Lipták Zoltán, a zöld-fehérek belső védője az előjelek ellenére nem megroggyant DVSC-re, hanem felpaprikázott ellenfélre számít. – Nem tesszük meg a Loki-focistáknak azt a szívességet, hogy leírjuk őket – jelentette ki a játékos. – Tudjuk, hogy rossz szériában van a címvédő, amely ettől még nagyon erős csapat, és biztos, hogy ellenünk kettőzött erővel harcol majd. Ha esetleg le is győzzük, még nem jelenti azt, hogy megnyertük a bajnokságot. Én mindenesetre az aranyérem megszerzését tűztem ki célul, mikor aláírtam Győrbe, s habár sokan kinevettek emiatt, ma már egyre kevesebben kételkednek abban, hogy ez sikerülhet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.