Balhé: gumilövedékekkel oszlattak a zsaruk

Videoton
PUBLIKÁLÁS: 2012. november 10. 08:15
Kisebbfajta csatatérré változtak csütörtökön a bázeli utcák: a rendőrség gumilövedéket is bevetett a Videoton szurkolói ellen. Több drukkert előállítottak, ők nem is látták az Európa Liga-meccset.
S. T. R.

Bár a Vidinél örömmel nyugtázták, hogy több százan kísérték el a csapatot a csütörtök esti, svájci Európa Liga-derbire, akadtak közülük, akik szégyent hoztak a székesfehérvári klubra. A Nemzeti Sport úgy értesült, a Basel és a Videoton táborából néhányan jó előre megbeszélték, hogy a meccs előtt összefutnak a városban. Hogy nem baráti sörözgetésről volt szó, az a történtekből valószínűsíthető…

A helyi beszámolók szerint a hozzávetőleg nyolcvan főből álló magyar csoportban több ittas, maszkot viselő szurkoló is volt, a rendőrség pedig – megelőzvén a balhét – húsz személyt emelt ki a tömegből és állított elő a mérkőzés előtt, amikor a tábor a Karl Barth térhez ért, kettőt pedig a stadionnál fogtak el. A rendőrség minden eszközzel meg akarta akadályozni a két tábor összecsapását, ennek érdekében gumilövedéket és egyéb tömegoszlató eszközöket is bevetettek. Az előállított magyarok lemaradtak csapatuk fellépéséről, a találkozót követően azonban elengedték őket. Több helyi beszámoló – köztük a Tages Woche internetes honlapja – szerint egy szurkolót viszont őrizetbe vettek hivatalos személy elleni erőszak miatt.

 

Bozsovics, a mumus

Mladen Bozsovics, a Videoton kapusa nem először kergette őrületbe a Marco Streller, Alexander Frei csatár kettőst. A bázeli meccsen több hatalmas ziccert hatástalanító montenegrói játékos két éve hazája válogatottjában delejezte meg a duót. A svájci lapok emlékeztetnek rá, hogy Strellerék akkor dühösebbek voltak Bozsovicsra, hiszen az említett Európa- bajnoki selejtezőn képtelenek voltak bevenni az óriás hálóját. Fájdalom, ezúttal egyszer túljártak az eszén, s ez elég is volt a Basel győzelméhez.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.