Botrány: többet ér Janicsnál a brutális kosaras?

Miladin Kovacsevics
PUBLIKÁLÁS: 2012. október 31. 07:25
Szerbiában nem érti a közvélemény, hogy ha egy kis híján gyilkossá vált kosárlabdázóért kifizetett az állam egymillió dollárt, Janics Natasáért miért sajnál 150 ezer eurót átutalni a magyaroknak.

Szerbiában egyre nagyobb hullámokat ver Janics Natasa ügye. A háromszoros olimpiai bajnok kajakos szülőhazájáért hagyná ott Magyarországot, de csak akkor kap szerb versenyzési engedélyt a nemzetközi szövetségtől, ha Szerbia – az állam, a helyi szövetség, az ottani olimpiai bizottság vagy akár maga a versenyző – kifizeti a magyarok által kért 150 ezer eurót (42 millió forint). Erre azonban senki sem hajlandó, így sokféle variáció látott napvilágot a kajakos jövőjével kapcsolatban attól a lehetőségtől kezdve, hogy bolgár lesz, egészen odáig, hogy akkor a szabályoknak megfelelően inkább kihagy két évet és talán szül még egy gyereket.

Miközben Janics megpróbálja a lehető legjobb megoldást megkeresni, addig a helyi közvéleményt is egyre inkább foglalkoztatja a kérdés. Tőke János, a Magyar Szó munkatársa elmondta, lapjuk olvasói is folyamatosan érdeklődnek, merre tart Janics ügye: sokan azt mondják, fizesse ki magáért a 42 milliót, mások azt sem értik, miért ment el egyáltalán, akadnak olyanok is, akiket – Janicshoz hasonlóan – felháborít a magyarok anyagi igénye.

Megint mások teljes igazságtalanságnak, sőt botrányosnak érzik, hogy míg Szerbia nemrégiben egy kis híján gyilkossá vált kosárlabdázóért kifizetett egymillió dollárt, addig Janicsra ennek a negyedét is sajnálja. Az említett kosárlabdázó, Miladin Kovacsevics az amerikai Binghamton Egyetem Bearcats nevű csapatában játszott, maradandót nem alkotott. Ám 2008 egyik éjjelén egy szerb társasággal mulatott a helyi bárban, ahol félholtra vert egy amerikai fiatalembert.

Az áldozat két hónapig volt kómában, felépülése a csodával volt határos. Kovacsevicset őrizetbe vették, de később százezer dolláros óvadék ellenében szabadlábra helyezték. Ugyan az Egyesült Államokat nem hagyhatta volna el, mégis Szerbia New York-i konzulja és annak helyettese hamis okmányokkal látta el, így a kosárlabdázó hazatért. Kiadatásának nem volt jogi alapja, így az USA csak annyit tudott elérni, hogy Szerbiában álljon bíróság elé a kegyetlen, 218 centis óriás, ezen kívül kicsikartak egy 900 ezer dolláros kártérítést az áldozat számára. Az összesen egymillió dollárra rúgó kiadást mind a szerb állam fizette ki, ami óriási felháborodást váltott ki, és most megint napirendre került Janics kapcsán.

Ha Kovacsevicsre nem sajnáltak 215 millió forintnyi összeget, miért nem fizetik ki Janicsért a 42 milliót…

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.