Legalább egy pont megszerzését tippelik futballistáink a mai, a vb-ezüstérmes hollandok elleni második világbajnoki selejtezőnktől. Egervári Sándor szövetségi kapitány a tegnapi, Telkiben megtartott edzésen elmondta: mivel Louis van Gaal együttese átalakulóban van, esetleg meglephető. A szakember úgy vélte, a legutóbbi két, a narancsmezesekkel vívott tétmeccsünk (0-4, 3-5 az Eb-selejtezőkön) óta hitben erősebbé vált a magyar nemzeti együttes.
– Magam is kíváncsi vagyok arra, milyen eredményt érhetünk el, hiszen a vendégek védelme, csapatjátéka erősen átalakulóban van, ami a malmunkra hajthatja a vizet – mondta a kapitány. Szerencsére Gera Zoltán fájós Achilles-ína rendbe jött, így ő is harcba vethető, bár a középpályán változást tervez Egervári az Andorra elleni múlt pénteki első, 5-0-ra megnyert selejtezőnk után.
Gera azt mondta a Borsnak, hogy amikor Amszterdamban tartották a lépést legutóbb a hollandokkal, igencsak felvidult. Kellemes emlék neki az a mérkőzés, hiszen két gólt is szerzett, igaz, az 5-3-as vereség már nem annyira. Bogdán Ádám kapus arra a kérdésünkre, melyik holland támadótól tart jobban, Robin van Persie-től vagy Klaas-Jan Hunterlaartól, azt válaszolta, szerinte a két kiválóság azonos időben nem lesz pályán.
– Miért lenne kizárt egy döntetlen? – vetette fel a kapus, aki kétszer védett már Van Persie ellen, és nem kapott tőle gólt, amire érthetően büszke.
Hajnal Tamás utalt arra: előnyt kovácsolhatunk abból, hogy Van Gaal, mint ismert, nincs túl jóban a játékosaival, viselkedése olykor sértő. Ez már akkor is nyilvánvaló volt, amikor a Bayern Münchennél dolgozott.
– Éppen most gyúrja át a válogatottját, s ha ma kilencven percig összpontosítunk, a döntetlen meglesz. Ami azért lényeges, mert ha leikszelünk velük, az előnyt jelent a későbbiek során a törökökkel és románokkal vívott külön harcunkban, hiszen a rájátszást érő csoportmásodik hely a cél.
Magyarország Hollandia, ma, 20.30, Tv: m1
Bekeményít a BKV
A Budapest Közlekedési Vállalat a legjobb pillanatot találta meg a szigorúsága fitogtatására. Közleményében közölte: a Stadionok metrómegállónál a labdarúgó-mérkőzés előtt, közben és után fokozott lesz a jegyellenőri tevékenység, beléptetéses ellenőrzést fogunk végezni, ezért a szurkolókat kérjük, hogy jegyüket vagy bérletüket minden alkalommal mutassák be az ellenőröknek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.