Császár Gábor nem csupán a pályán arat sikereket. Nemrégiben a sportnapilap női olvasói a legsármosabb férfinak választották meg.
– Ezt azért inkább a kézilabdázás egyre növekvő népszerűségének tudom be – mondta a Londonban negyedik helyen végző válogatottunk oszlopos tagja, aki lassan felépül az olimpiai elődöntőben elszenvedett bokasérüléséből, s a jövő héten már elkezdheti a labdás edzéseket is. Addig is szorgalmasan dolgozik, és párjával, a 22 éves Borbálával együtt jár az egyik ismert veszprémi fitneszklubba. Talán nem véletlenül kérték meg őket, hogy vállaljanak némi szerepet a hely népszerűsítésében.
– Nekem talán nincs is igazán szükségem a kondícióm megőrzésére, éppen eleget izzadok a pályán, de jólesik néha a más jellegű mozgás, különösen most, a sérülésem után – folytatta Csaszi.
– Mindketten lejárogatunk a terembe, ezért nem is nagyon kellett győzködni bennünket, hogy elkészíthessék rólunk a fotósorozatot. Ráadásul élveztük is a munkát, dacára annak, hogy csaknem nyolc órán át fényképeztek bennünket.
Ám egyiküknek sincsenek komolyabb ambíciói a reklámiparban, pedig sokan vélik úgy, Borbála akár profi modellként is megállná a helyét. A válogatott játékos szerint párja inkább az eszével szeretne boldogulni, az ELTE nemzetközi tanulmányok szakának hallgatója.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.