Messiékhez hasonlította Kocsist a Barca elnöke

Lionel Messi
PUBLIKÁLÁS: 2012. szeptember 22. 10:15
Tegnap a Szent István-bazilikában posztumusz alezredessé léptették elő az 1979-ben elhunyt ­Kocsis Sándort, majd a hamvait az altemplomban egykori csapattársa, Puskás Ferenc mellé temették.
Sz. S.

Nem véletlenül a világ egyik legjobb futballcsapata a spanyol FC Barcelona, igencsak udvarias vezetése megadta a módját annak, hogy méltóképpen búcsúzzon egykori sztárjától, Kocsis Sándortól, akinek hamvai több mint három évtizeddel a halála után tértek haza. Sandro Rosell klubelnök megemlékezésében kiemelte: a magyar Aranycsapat támadóját a katalánok első aranykorszakának kiemelkedő tagjaként tisztelik, és Lionel Messiéket, a Barca mai csillagait a mi feledhetetlen Kockánkhoz, az 1954-es világbajnokság ezüstérmeséhez, a svájci torna gólkirályához hasonlította.

Hangsúlyozta, a Kocsis-fa Magyarországon gyökerezett, de Barcelonában borult virágba, majd kijelentette, az újratemetéssel az FC Barcelona és Magyarország örök barátságot kötött egymással. Rosell nem sokat időzött nálunk, délben érkezett, a végtisztesség megadása után pedig gyorsan távozott. Dolga azért igen ­sie­tős, mert ma délután négykor a katalán klub közgyűlésén szólal fel.

Annyit megtudtunk, Messinek – akinek piaci értéke 120 millió euró, azaz 34 milliárd forint – szerződéshosszabbítást készít elő. Amúgy az argentin varázsló 2016-ig a Barcelona tulajdona. Rosell úgy indokolt, részükről óriási felelőtlenség lenne, ha esetleg bárki megvásárolná tőlük a zsenit...

A 83. születésnapján hazájába végleg visszatérő Kocsist az altemplomban Puskás Öcsi mellé temették, de már mint posztumusz alezredest, ­ugyan­is tegnap honvédelmi miniszteri napiparanccsal ­előlép­tették. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.