A Los Angeles Galaxy angol futballistája, David Beckham azt tervezi, hogy az egykori amerikai válogatott játékos Alexi Lalasszal közösenmegvásárolja a spanyol élvonalbeli Málaga részvényeinek egy részét. Erre azért kerülhet sor, mert az andalúziaiak elmerülnek az adósságtengerben. Abdullah Al-Thani, a spanyolok katari tulajdonosa beismerte, hogy a múlt szezon vége óta képtelenek a futballisták és edzők járandóságait folyósítani. A klub alelnöke, Moayad Shatat ennek ellenére nem örül az ötletnek.
Beckham egyébként már korábban is jelezte, hogy valamikor klubot kíván vásárolni, ebben a minőségben is szeretne a sportágban maradni. Erre most jó lehetőség adódott, hiszen a Málaga története során először indul a Bajnokok Ligájában, soha jobbkor nem kapcsolódhatna be az andalúz csapat mindennapjaiba, mint most. Lalas társaságában egyelőre a Málaga részvényeinek 75 százalékát venné meg az Amerikában légióskodó brit sztár, már ezzel is ők ketten lennének a többségi tulajdonosok. A középpályás egyelőre nem kommentálta a sajtóhíreket, vele kapcsolatban egyébként azt is hallani, hogy az egyik amerikai fociklub elnöke lehet, így is elismernék, hogy mennyit tett az amerikai futball népszerűsítéséért.
Egyébként nem Beckham lenne az első labdarúgó, aki klubot vásárol, nemrégiben Andrés Iniesta megvette nevelőegyesületét, az Albacetét, amelynek ügyvezető testületébe apját, Jose Antoniót ültette.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.