Nem éppen a legkedvezőbb mentális állapotban várja a ma esti, Izrael elleni válogatott felkészülési mérkőzést Dzsudzsák Balázs. A középpályás nem is tagadja, pillanatnyilag nehéz heteket él át. Klubcsapata, a Dinamo Moszkva négy vereséggel, rúgott gól nélkül kezdte az orosz bajnokságot, némi gyógyír, hogy legalább az Európa Ligában teljesített egy selejtezőkört.
– Nem tagadom, volt már jobb szezonom pályafutásom során – magyarázta a legértékesebb magyar focista. – A rossz eredmények miatt elég nagy a feszültség a klubnál, de ez teljesen érthető, hiszen a Dinamo nagy egyesület, ahol nincsenek hozzászokva az efféle negatív szériához.
Magam sem tudom, miért nem megy a csapatnak, hiszen nem lettünk rosszabb játékosok néhány hét alatt. A nehéz periódus ellenére egy pillanatig sem bánom, hogy Oroszországba szerződtem, mert fizikálisan és taktikailag is jobb futballista lettem.
A középpályás elárulta, az izraeliek elleni találkozó tökéletesen szolgálja a felkészülést a vb-selejtezőkre.– A nyári felkészülési meccseinket tisztességesen teljesítettünk, ezt szeretnénk folytatni a jó erőkből álló Izrael ellen is – jelentette ki Dzsudzsák. – Egy győzelem mentálisan is jót tenne a csapatnak a szeptemberben kezdődő tétmeccsek előtt, és személy szerint nekem sem ártana egy kis sikerélmény.
Risztov Éva augusztus 15-én délután 14 órától a Borsonline vendége lesz. Ha kérdése van az olimpiai bajnokhoz ide kattintva felteheti.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.