Martina Navratilova a Radio4-nak beszélt magánéletéről, amely nagyon jóra fordult az utóbbi időben. Mindez azért nagy szó, mert a nyíltan leszbikus egykori teniszsztárnak meggyűlt a baja korábbi szerelmeivel, Judy Nelsonnal és Toni Laytonnal sem sikerült békésen szakítania, egy vagyonba került, amíg megszabadult élettársaitól. Pár éve pedig mellrákot diagnosztizáltak nála, de sikeresen legyőzte a betegséget.
Most azonban végre jó híreket hallani az egykori csehszlovák, most már amerikai klasszisról, aki egyedülálló módon kilencszer győzött a wimbledoni teniszbajnokság egyesversenyében, és még ötvenévesen is nyert vegyes párosban Grand Slam-tornát.
Boldogságának oka ismét a szerelem, hiszen az utolsó szovjet szépségkirálynővel, Julia Lemigovával olyan kiegyensúlyozott a kapcsolata, hogy papíron is legalizálták szülői státuszát Lemigova két kislányánál.
– Az anyaság megváltoztatta az életemet – mondta az egykori teniszsztár –, nem könnyű, hiszen két kislányról van szó, de nagyon szórakoztató. Eddig sokat utaztam, de Julia és a lányok miatt most a legtöbb időt Párizsban töltöm.
Kirsty Young rádióriporter megkérdezte Navratilovától, hogy akart-e valaha saját gyermeket.
– Soha nem volt alkalmam rá, de valójában nagyon szerettem volna – beszélt legbensőbb titkairól az egykori sportoló. – Ez a hajó azonban elúszott, már rég nem menstruálok. Ám mégis anya lettem, a mostani családomban abszolút vannak szülői feladataim, ami boldoggá tesz.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.