Ennél nehezebb találkozóval talán nem is vághatna neki a címvédésnek Kemény Dénes csapata, a szerbekkel szemben ugyanis az utóbbi években nem sok sikerélményünk volt. A legutóbbi összecsapást a tavalyi világbajnokság elődöntőjében, hosszabbításban is déli szomszédunk nyerte meg 15-14-re.
Nagy kérdés, hogy Kemény milyen taktikával küldi medencébe Kásás Tamásékat: úgy, hogy akár a vérük árán is húzzák be a nyitó meccset, vagy belefér egy kezdeti botlás, mondván, szinte mindegy, hogy az első négy hely melyikén jut tovább a csapat, a másik csoportból csak könnyebb ellenfelet kaphat a negyeddöntőben. Így vagy úgy, a szövetségi kapitány optimistán várja a bemutatkozást.
– Nem mondom, hogy mi vagyunk a legjobbak, de azt igen, hogy a legjobbakkal egy szinten állunk – magyarázta a szakember. – Ha úgy játszunk, ahogy tudunk, bármi lehet, s ebben az újabb arany is benne van.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.