Magyar ászokkal támad a Diósgyőr

DVSC
PUBLIKÁLÁS: 2012. július 27. 11:15
Pazarul igazolt a nyáron a DVTK, így kijelenthető, hogy a DVSC, a Videoton és a Győr mellett újabb erős vidéki csapat vág neki a ma kezdődő NB I-nek. Bebetonozódni látszik a fővárosiak lemaradása.
(turcsik)

 

Ha közhelyesen hangzik is, még tény, eredményes csapatot sok pénzből lehet csak építeni. Ennek megfelelően a ma rajtoló NB I négy, gazdaságilag legerősebb vidéki fellegvára, a Debrecen, a Videoton, a Győr és a Diósgyőr vághat neki a legvérmesebb bajnoki reményekkel az idénynek.

A miskolci csapat üde színfoltja lehet a bajnokságnak, hiszen a tavalyi feljutás, majd az elfogadható szereplés (7. hely) után a milliárdos tulajdonos, Leisztinger Tamás a nyáron ismét a zsebébe nyúlt, és a Videotontól igazolt egy utánpótlás-válogatott játékost, Gosztonyi Andrást, valamint egy felnőtt válogatott futballistát, Elek Ákost. Az említett két labdarúgó magyar szinten igencsak jó fogásnak számít, annál is inkább, hiszen a DVTK ma esti ellenfele, az Újpest is szerette volna megszerezni őket – de képtelen volt rá. Évtizedekkel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna, hogy egy vidéki együttes vonzóbb legyen egy fővárosinál, és jobb fizetésekkel magához tudjon csábítani meghatározó futballistákat.

Változik azonban a világ, a budapesti klubok egyre inkább leszakadnak az élmezőnytől. A Fradinak sikerült lecsapnia néhány ügyes magyar futballistára, míg az Újpest kizárólag ismeretlen külföldieket igazolt, egyelőre azonban igencsak kérdéses, hogy a két nagy múltú fővárosi klub előrébb tud-e lépni az elmúlt idény csalódást keltő szereplése után.

 

Diósgyőr-Újpest, Ma, 19.00, Tv: Duna Tv   

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.