Kifutópályán edzettek a Chelsea játékosai

kifutó
PUBLIKÁLÁS: 2012. július 22. 13:15
Roberto di Matteo minden lehetőséget megragad, hogy levezényeljen egy edzést, akár a repülőtéren is.
Bors

Egy percig sem tétlenkednek a Chelsea Egyesült Államokban túrázó labdarúgói. A Seattle elleni 4-2-es győzelem után New Yorkba, a Paris SG elleni barátságos meccs helyszínére utazott a csapat, ám a felszállást a légifolyosók zsúfoltsága miatt el kellett halasztani.

Roberto di Matteo, a Bajnokok Ligája-győztes csapat menedzsere azonban ezt a rövid időt is ki akarta használni, és a leszállópálya betonján vezényelt könnyed edzést játékosainak.

– Nagy feladatok várnak ránk a hamarosan rajtoló új szezonban – mondta Di Matteo. – A Manchester City magasra tette a lécet, a múlt szezonban 25 pontot vert ránk, nagyon rá kell kapcsolnunk, hogy a jövőben ledolgozzuk a hátrányt. A BL-győzelem eufóriája már a múlté, az új kihívásokra kell koncentrálni.

A Chelsea egyébként különleges helyszínen, a New York-i Yankees-stadionban lépett pályára. Ez volt az első futballmeccs, amit baseball-arénában rendeztek. A Kékekre még az MLS-válogatott és a Milan elleni felkészülési találkozó vár az államokban.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.