Sok Schumi-rajongó már többnek tartotta puszta véletlennél, hogy a hétszeres világbajnok az első hét futamból csak kettőt tudott befejezni, s négyszer technikai probléma ejtette ki.
A Mercedes ezért egy új főmérnököt vetett be Valenciában, aki a szerelők körmére nézett. Úgy látszik, bevált a dupla ellenőrzés, mert a német pilóta végre nemcsak célba ért, hanem a dobogóra is felállhatott.
S ugyan a befutó után még a könnyeivel küszködött, később előbújt belőle a maximalista.
– Hogy kire tenném fel a pénzem a bajnoki címért zajló versenyben? A dolgok olyan gyorsan változnak. Talán most már magamra – mondta Schumi a La Gazzetta dello Sportnak.
Ehhez azonban nagyon bele kell húznia, hiszen jelenleg 94 pont a hátránya Fernando Alonsóval szemben. Messze nem ilyen jókedvű a címvédő Sebastian Vettel.
A Red Bull német versenyzője sejtetni engedte, hogy az Európai Nagydíjon összeesküvés áldozata lett. – Világos, hogy egészen a biztonsági autó behozataláig gond nélkül növeltem az előnyömet – mondta Vettel, aki ugyan a generátor meghibásodása miatt feladta a versenyt, de lehet, hogy az alkatrész is azért ment tropára, mert a safety car miatt vissza kellett vennie a tempóból, s az alkatrészek lehültek.
Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója még sarkosabban fogalmazott. – Vettel túl jól ment, ezért össze kellett hozni a mezőnyt. Az ideális íven egyáltalán nem volt törmelék, ezért szükségtelen volt a safety car behívása. Főleg, hogy később Hamilton kocsija sokkal veszélyesebb helyen esett ki, mégsem történt semmi.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.