Csipes Tamara tavaly az Év sportolónője lett Magyarországon. Úgy hitte, idén akár olimpiai bajnok is lehet. Végül azonban a londoni csapatba sem fért be. És még egy pofont kapott – az apjától.
Nem készült megfelelően, ráadásul elhízott. Ezek nem az én szavaim, az édesapja, Csipes Ferenc nyilatkozta. Igaza volt?
– Nem, és őszintén mondom, nem is értem, miért tette. Ha ez volt a véleménye, miért nem velem beszélte meg.
Szóval mindent megtett a siker érdekében?
– Az első válogatóig apám is csak jókat mondott, sőt, a verseny után is – ahol egyesben negyedik lettem – biztatott.
Csak aztán...
– Nincs csak aztán. Pontosabban én nem tudom, miért fordult ellenem. Csak találgatok. Esetleg azért, mert Kovács Kati mellé álltam, amikor apám javaslata ellenére nem ültünk össze egy hajóba.
Nem jut ki az olimpiára, és az apja is keresztbe tett magának. Melyik a rosszabb?
– Mindkettő nagyon rossz, de talán az mégis megrázóbb, hogy a saját apám nem állt ki mellettem, holott rászolgáltam volna, s nem csak azért, mert a lánya vagyok.
Ezek után tud vele együtt dolgozni?
– Szeretnék, mert úgy gondolom, szakmailag ő a legfelkészültebb kajakedző ma Magyarországon. Tudom, hogy ki kell beszélnünk majd ezt a problémát, most azonban azt látom, feszült London miatt, edzőként ez lesz az első olimpiája, majd utána leülünk, s remélem, mindent tisztázunk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.