Bileket kifütyülték, ám a végén mennybe ment

Fernando Santos
PUBLIKÁLÁS: 2012. június 12. 23:05
Alkalmasint elbuktak a görög istenek ezen az Eb-n, hiszen két meccsből mindössze egy pontot szereztek. Kedden a csehektől kaptak ki 2-1-re az A csoport második fordulójában.
Sz. S.

 

A győztes válogatott szövetségi kapitányát, Michal Bileket a találkozó elején kifütyülték hazája drukkerei.

- Nem baj - reagált erre a hármas sípszót követően a szakvezető -, az a lényeg, hogy nyertünk. Talán, azóta a velem szemben kritikus nézők is lehiggadtak. Az első félidőben sikerült a széleken megbontani a görög védelmet, álomszerű volt az első hat percünk, amikor elhúztunk 2-0-ra. Gyakorlatilag akkor nyertük meg a meccset. Petr Jirácek teljesítménye előtt kalapot emelek, hiszen végigzakatolta a találkozót, ráadásul az első gólunkat ő szerezte.

A megdicsért Jirácek véleménye:

- Hat perc alatt csúcsra kerültünk, de aztán a görögök - csakúgy, mint az első fordulóban a lengyelekkel szemben - a második félidőre alaposan feljavultak, és ha kiegyenlítenek, talán a pokolra jutunk... Így nyitott számunkra a nyolc közé vezető út.

 

Fernando Santos, a görögök portugál szövetségi kapitánya így értékelt:

- Miután a csehek 4-1-re kikaptak az első fordulóban az oroszoktól, azt hittem, van reményünk, de az első percek viharos támadásai szétzilálták a védelmünket. A második bekapott gólnál kapusunk, Kosztasz Halkiasz óriásit hibázott. A szépítésünket követően, de különösen az utolsó húsz percben már minden mindegy alapon a támadójátékot erőltettem, de sajnos ebben az időszakban inkább a szívükkel futballoztak a játékosaim, semmint az eszükkel.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.