Anglia végre igazi futballeckét adott

Anglia
PUBLIKÁLÁS: 2012. június 16. 01:00
Az ínyencek fanyalogtak a meccs előtt, a Wayne Rooney nélkül nem sok jót néztek ki az angolokból, míg a túloldalon Ibrahimovic magányos harcra készült. Ehhez képest az eddigi legjobb meccset produkálták a csapatok. Igaz, csak a szünet után pörögtek fel az események.
Jánosy Károly

Svédország–Anglia 2-3

Már a nagy összecsapás előtt Zlatan Ibrahimoviccsal riogatták az angol főváros népét a vicces kedvű Expressen című svéd napilap szerkesztői, mert a Milan csatárának a képét vetítették a Big Ben tornyára.

Persze az angolok nem ijedtek meg egy árnyék csatártól, annál is inkább, mert kétezer kilométerre Londontól, a kijevi meccs első félidejében sem látszott igazán félelmetesnek Ibra. Igaz, eleinte csapattársai is csak azon munkálkodtak csak, hogy minél messzebb kerüljön a kapujuktól a labda.

Az első húsz percben csupán az okozott némi izgalmat, hogy egy rossz átadás nyomán kis híján telibe találták a szlovén bíró férfiasságát.

Az angol szurkolók számára azonban sokkal vérpezsdítőbb volt Steven Gerrard megmozdulása, akinek negyven méteres beadását Andy Carroll a jobb sarokba fejelte, 0–1. A gól jótt tett a svédeknek, de különösen a meccsnek, mert mindkét fél aktívabb lett.

Az igazi hajtás azonban a szünet utáni percekben következett: Ibrahimovic egy távoli szabadrúgást a sorfalba lőtt, a kipattanó labdát is elérte, amely némi kavarodás és egy angol védő közreműködése nyomán a a kapuba került, 1-1.

Meg is táltosodtak a svédek, olyannyira, hogy a vezetést is megszerezték, és Ibra egyre félelmetesebb lett.

Hol volt már az első félidő unalma? Szinte tízpercenként született egy újabb gól, egy svédre azonban két angol válasz érkezett, 3-2-es vezetéshez és ezzel együtt végre első idei Eb-győzelmükhöz jutottak Gerrardék.

Nem rossz különösen ahhoz képest, hogy az angolok tétmeccsen még soha sem verték meg a svédeket.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.