Az ínyencek fanyalogtak a meccs előtt, a Wayne Rooney nélkül nem sok jót néztek ki az angolokból, míg a túloldalon Ibrahimovic magányos harcra készült. Ehhez képest az eddigi legjobb meccset produkálták a csapatok. Igaz, csak a szünet után pörögtek fel az események.
Svédország–Anglia 2-3
Már a nagy összecsapás előtt Zlatan Ibrahimoviccsal riogatták az angol főváros népét a vicces kedvű Expressen című svéd napilap szerkesztői, mert a Milan csatárának a képét vetítették a Big Ben tornyára.
Persze az angolok nem ijedtek meg egy árnyék csatártól, annál is inkább, mert kétezer kilométerre Londontól, a kijevi meccs első félidejében sem látszott igazán félelmetesnek Ibra. Igaz, eleinte csapattársai is csak azon munkálkodtak csak, hogy minél messzebb kerüljön a kapujuktól a labda.
Az első húsz percben csupán az okozott némi izgalmat, hogy egy rossz átadás nyomán kis híján telibe találták a szlovén bíró férfiasságát.
Az angol szurkolók számára azonban sokkal vérpezsdítőbb volt Steven Gerrard megmozdulása, akinek negyven méteres beadását Andy Carroll a jobb sarokba fejelte, 0–1. A gól jótt tett a svédeknek, de különösen a meccsnek, mert mindkét fél aktívabb lett.
Az igazi hajtás azonban a szünet utáni percekben következett: Ibrahimovic egy távoli szabadrúgást a sorfalba lőtt, a kipattanó labdát is elérte, amely némi kavarodás és egy angol védő közreműködése nyomán a a kapuba került, 1-1.
Meg is táltosodtak a svédek, olyannyira, hogy a vezetést is megszerezték, és Ibra egyre félelmetesebb lett.
Hol volt már az első félidő unalma? Szinte tízpercenként született egy újabb gól, egy svédre azonban két angol válasz érkezett, 3-2-es vezetéshez és ezzel együtt végre első idei Eb-győzelmükhöz jutottak Gerrardék.
Nem rossz különösen ahhoz képest, hogy az angolok tétmeccsen még soha sem verték meg a svédeket.
