Messziről bűzlött a pilótafülke
A bokszutcában máig undorodva emlegetik a jelenleg a Sky Sports szakkommentátoraként dolgozó Johnny Herbertet, aki a kilencvenes években versenyzett. A brit expilóta ugyanis szinte minden futamon belepisilt a kezeslábasába.
– Az évek során szinte rutinná vált, hogy közvetlenül a rajt előtt már nem mentem el vécére, hanem ha rám jött, egyszerűen a tűzálló ruhámba eresztettem. A szerelők persze panaszkodtak, hogy a kerékcserénél és a tankolásnál elviselhetetlenül büdös az autóm – mesélte Herbert, de azt már nem hozta szóba, hogy máig átkozzák a nevét, akik a versenyek végén a kasztnit takarították utána.
Bahreinben lángolt Button lába
A három esztendôvel ezelôtti Bahreini Nagydíjon történt, hogy a végül győztes Jenson Button rákvörös lábakkal és bal farpofával szállt ki a Brawn-autóból. Mert hiába nagyobbították meg a kocsi szellőzőnyílásait, a szinte elviselhetetlen hőségben a pilóta mögötti egyik elektromos alkatrész túlhevült, és megpörkölte az angol világbajnokot. Nem csoda, hogy amint befutott, villámgyorsan kiugrott a guruló kemencéből, s menekülőre fogta...
Ételmérgezés okozott nagy bajt
Az extrém esőben zajló 2007-es Japán Nagydíjon Mark Webberen futam közben tört ki az ételmérgezés, s az első biztonsági autós szakaszon az ausztrál pilóta nem tudott tovább uralkodni magán, és belehányt a bukósisakjába.
Webbernek végül gyomorbántalmak ide vagy oda, nem emiatt kellett idő előtt befejeznie a versenyt, hanem mert a 45. körben ütközött az akkor még a Toro Rossót erősítő Sebastian Vettellel.
Megégett Coulthard feneke
Ma már vicces sztoriként emlegeti David Coulthard, hogy Malajziában hogyan égett meg a feneke a túl alacsonyra állított autója miatt. A német túraautó-bajnokságban versenyző, az F1-et pedig a BBC riportereként követő skót csúnyán kipirosodott hátsójáról a szerelők persze fotót csináltak, amit aztán röhögve küldözgettek körbe egymásnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.