Erdei Zsolt nem fél brutális ellenfelétől

Mikkel Kessler
PUBLIKÁLÁS: 2012. május 22. 09:15
Brutális kiütéssel mutatkozott be félnehézsúlyban a dán A dán bokszsport büszkesége, Mikkel Kessler egy megsemmisítő balhoroggal mutatkozott be új súlycsoportjában. Erdei Zsolt nem tart az új konkurenstől, sőt örül neki.
(szekeres)

 

A Viking Harcosnak nevezett dán – mennyivel félelmetesebb ez, mint a Madár becézés – az amerikai Allen Greennel bánt el, a negyedik menet elején egyetlen, borzasztó erejű ütéssel tett pontot a meccs végére. A bíró számolás nélkül állította le a meccset, s az amerikait percekig ápolták, mire magához tért.

– Sajnos a netem rakoncátlankodik, ezért a videót még nem tudtam megnézni, de olvastam a meccsről. Azért azt tudni kell: Green csak jóindulattal nevezhető legalább középszerűnek, nem véletlen, hogy Kesslernek az új súlycsoportban elsőre nem egy komoly riválist állítottak, tudatosan építik a karrierjét – mondta a kategória magyar klasszisa, aki – emlékezhetünk rá – maga is bokszolt már egy súlycsoporttal feljebb, s ott világbajnok is lett, de ő csak kényszerből és átmenetileg vállalta a harcot cirkálósúlyban.

– Kessler szerintem már nehezen hozta a súlyát, ráadásul most félnehézsúlyban jobban is lehet keresni, sok közönségvonzó bokszoló szerepel, Hopkins, Dawson, Cloud vagy Pascal még Kesslernek is kihívást jelent – mondta a profiként veretlen ökölvívó, aki arra a kérdésre, hogy ő szívesen verekedne-e a dánnal, habozás nélkül igennel válaszolt.

– Hát hogyne! Kessler rohadt jó bunyós, élvezet lenne vele meccselni, s ahogy más nagyágyútól, tőle sem félek.

Egyelőre azonban Madár még a sebeit nyalogatja, hiszen kézsérülése – ami miatt elmaradt a szilveszteri meccse – még nem jött rendbe.

– Sajnos még mindig fáj, de már beletörődtem, hogy érzékeny is marad. Most már jó sokat pihentem, nem ártana újra bokszolni. Erőnlétileg rendben vagyok, s ha találnak nekem ellenfelet, elkezdem a technikai felkészülést. Ha valamennyire bírja a kezem, akkor majd fájós kézzel fogok verekedni, ha meg nem, akkor feladom, befejezem a bunyót. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.