Magyar testőrök védik Buttont

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2012. április 28. 13:15
Államfőknek kijáró személyi biztosítást kap a május elsején Budapesten bemutatózó Forma–1-es világbajnok, Jenson Button, aki megbízik a magyar testőrökben, ezért nem hoz saját stábot.
cs

 

A Vodafone Belvárosi Nagydíjon kiemelt szerepet kap a McLaren pilótájának, Buttonnak a biztonsága, s nem csak az idő alatt, míg versenyautójában köröz a főváros utcáin.

A Bors információja szerint repülőgépe landolásától kezdve egészen elutazásáig nemzetközi sztárok védelmében edződött rutinos testőrök veszik majd körül, akik árgus szemekkel figyelik a környezete, különösen a hozzá közel férkőzők minden mozdulatát. S ugyan az még egyelőre kérdéses, hogy barátnője, a japán származású szupermodell, Jessica Micsibata elkíséri-e a brit világbajnokot, amennyiben ő is Budapestre érkezik, neki is kijár majd a megkülönböztetett védelem.

Vagyis egyedül a versenyautójában marad magára Button, ám akkor meg mintegy 7000 méternyi védőfalként tornyosuló kordon választja majd el a nézőket a pályától, ráadásul 75 rendőr és 65 pályabíró, valamint tíz biztonsági kamera felügyeli a verseny zavartalanságát.

A rendezvény biztonsági tervezése egyébként már egy hónapja zajlik, így a szakemberek minden eshetőségre felkészültek.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.