Szombattól négy napra F1-es központtá alakul Budapest belvárosa, amelynek felütéseként a Vodafone McLaren Mercedes tavalyi versenyautójának modelljéből már több példányt is elhelyeztek a Fashion Streeten. Ám még mielőtt valaki az elkötésükről ábrándozna, ezekből a példányokból hiányzik a lényeg, a motor. Azt a kocsit, amellyel a 2009-es brit világbajnok, Jenson Button száguld végig a bazilika és a Parlament között kialakított pályán, hét lakat alatt őrzik a Belvárosi Nagydíj rajtjáig.
Ám nemcsak Button küzd majd meg a városi aszfalttal, hanem a magyar autó- és motorsport elitje is, többek közt a túraautó-vb résztvevői, Michelisz Norbert és Wéber Gábor 310 lőerős BMW 320-asával, a Dakar-veterán Szalay Balázs Opel Antarájával, a Lotus Ladies Cup női mezőnye Lotus Elise-ekkel, míg a gyorsaságimotoros-világbajnok Talmácsi Gábor két keréken igyekszik majd megjavítani a brit pilóta köridejét.
A helyszínre látogatók sem maradnak ki a buliból, a Forma–1-es szimulátortól a kerékcseréig számos programra jelentkezhetnek. Azokra is gondoltak, akiket a technikai sportok kevésbé érintenek meg, az Erzsébet téren igazi koncertmaraton zajlik, olyan kedvelt előadók váltják egymást, mint Caramel, Tolvai Renáta vagy a Compact Disco.
Ingyenes programokat kínálnak
- 1,6 kilométeres pályán autózik Jenson Button
- 27 különböző ingyenes program látható majd
- 38 televíziós kamera követi az eseményeket
- 50 napja folyik a szervezés
- 200 pályabíró, rendőr és mentős lesz jelen a rendezvényen
- 10 ezer látogatót várnak a belvárosba
Nézze a Parlament Tribünről a Belvárosi Nagydíjat!
A Bors olvasói közül 100 szerencsés nyertes kiemelt helyről, a Parlament Tribünről nézheti végig a Belvárosi Nagydíjat.
Nem kell mást tennie, csak válaszoljon az alábbi kérdésre:
Melyik évben lett világbajnok Jenson Button?
A helyes választ küldje a [email protected] e-mail címre, 2012. május 27-én 17.00 óráig. A levélben, kérjük, tüntesse fel a nevét és címét.
A helyesen válaszolók között kisorsolunk 50, két főre, Parlamenti Tribünre szóló belépőt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.