Sport

Talmácsi Viktóriával is a csúcsra vágyik

Létrehozva: 2009.01.20.

Talmácsi Gábor kipihenten és kíváncsian várja a gyorsaságimotoros-vb rajtját, s habár új kategóriában, új csapatban és új motorral indul, nem gondolja, hogy a 2009-es tanulóév lesz a számára. Ellenkezőleg, Viktóriával a csúcsra vágyik.

Sörrel lazul el Talmácsi Gábor
a Dreher arcaként a felelős alkoholfogyasztásért kampányol, hogy miért vállalta a felkérést?

– Több sportoló példaképem, mint Michael Schumacher vagy Valentino Rossi, vállalt ehhez hasonló becsületes feladatot. Persze időnként én is sörözöm, aki nem tud ellazulni, az megfeszülni sem. Ám Talma életében az evés ennél is fontosabb, az egészséges táplálkozás az egyetlen luxus, amit megenged magának.
– Az étkezésemre odafigyelek, ezért túl sokat költök rá.
Mivel otthon nem főzök, mert egyedül vagyok, rendszeresen járok étterembe, főleg japán és kínai kajákat választok.
Az olasz tésztákat is imádom, de a súlyom miatt azt csak heti egyszer-kétszer engedem meg magamnak.
– Eddig minden kívánsága teljesült: világbajnok lett, kategóriát válthatott és idén már magyar futamon indulhat. Maradt még álma?


– Rögtön az élbolyt célozza meg a 250 köbcentisek között?


– A motorjáról milyen benyomásokat szerzett eddig?



– A versenygépeivel általában milyen a viszonya? Elnevezi, becézgeti őket?



– S mi az a három legfontosabb tulajdonság, amit egy motorhölgynél értékel?


– Az, hogy egyedüli versenyzője lesz a csapatának, előny vagy hátrány?



csb

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193655_auto_resized.jpg
origo.hu

Alexandra Daddario egy szál semmiben edzi a tökéletes testét - fotók, videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715056813
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17180398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hét csillagjegy, akire nagy változások várnak májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195028_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Fordulat Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó balesete ügyében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195142_auto_resized.png
metropol.hu

Özönlenek a gratulációk! Gömöri András Máté öröme nem is lehetne nagyobb

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193591_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A pesti éjszakából ismert biztonságiakkal védi magát Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715056813
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188271_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintegy 70 utas lett rosszul a Frankfurtba tartó gépen

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715056813
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715056813
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715056813
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el