Javában folyik a nyomozás. Gene Hackman és felesége titokzatos módon hunyt el otthonukban. A nyomozók pedig most újabb nagyon fontos bizonyítékot találtak.
Magyarország egyik legismertebb és legtehetségesebb énekesnője március 3-án ünnepli születésnapját. Tóth Vera több mint húsz éve a hazai zeneipar élén van, az évek során rengeteget változott külsőleg és belsőleg egyaránt.
Az ország nagypapája kemény időszakon van túl. Baranyi Lászlónak ugyanis hét fogát is kihúzták, de a jó hír, hogy már készül a vadiúj fogsora, amivel – ahogy ő fogalmaz – a következő száz évre tervez.
A fiatal énekesnő hat hónapja már édesanya lett. Patai Anna mindig is vágyott arra, hogy ez bekövetkezzen, most pedig nagyon boldog, hogy ilyen áldott helyzetben van.
Tovább folytatódik az énekesnő és a Házasság első látásra Szabijának a története. A párost ugyanis megint együtt látták az éjszakában, ám ezúttal egy harmadik fél is velük volt. Azt továbbra sem tudjuk, hogy valójában mi lehet Opitz Barbi és Szolnoki Szabolcs között, azonban a képek eléggé beszédesek...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.