A múlt héten ismét műtőasztalra kellett feküdnie Házibuli Attilának. A népszerű énekesen pitvarfibrillációi miatt kétórás operációt végzett a szívsebésze.
Csendesen indult az ötödik Nicsak, Ki Vagyok? A Rejtélyek színpada adása. A jelenlegi helyzetre való tekintettel nézők nélkül fogják az ítészek tippelni kiket rejthetnek a jelmezek.
Óriási harmóniában él együtt kilenc évvel fiatalabb férjével Keleti Andrea. Mindent együtt csinálnak, a munka mellett még a házukat is maguk építgetik. Egy ideje tudatosan vonultak vissza a médiaszerepléstől, amit a táncművész csöppet sem bán.
Peller Mariannt gyerekkorában többször is érte atrocitás a testsúlya miatt, ám felnőttként sikerült úrrá lennie a kilóin. Két gyermek után azonban tavaly mégis eldöntötte: megváltoztatja az életét.
Vasárnaponként újra zsűriszékben szórakoztat a műsorvezető, akinek mosolya mögött a Bors megtudta: nagy fájdalom lapul. Két évtized után gyermekei nemrég elhagyták a szülői házat, amit nehezen tud feldolgozni.
Minden szó igaz abból, amivel a Vígszínház igazgatónőjét vádolják – állítja a Jászai Mari-díjas színésznő, ezért szerinte nem is lehet kérdés, hogy eljött az igazgatóváltás ideje a teátrumban.
Failoni Donatella családja fedezte fel Luciano Pavarotti tenoristát. A zongoraművésznő többször találkozott a világsztárral, aki rajongott a gasztronómiáért – és a csokiért. Alexandra mai napig emlékszik, sírva adta oda az édességet a művésznek.
Galambos Lajcsi Nótár Mary mellé állt. A két mulatós sztár egy közös dallal akar visszavágni az énekesnő egykori kiadójának, akikkel évek óta harcban áll.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.