344. oldal - Betegség


Gyógyult HIV-fertőzött?

Gyógyult HIV-fertőzött?

Most ismét új reményt adhat a HIV-vel küzdőknek az első ember, aki gyakorlatilag teljesen kigyógyult a betegségből.

Nemtorzító atomrobbanások

Nemtorzító atomrobbanások

Az atomerőművekből és a kísérleti atomrobbantásokból származó radioaktív sugárzásból kifolyólag több millióval kevesebb kislány születik, állítja egy új tanulmány.
Sugárterelő fülesek

Sugárterelő fülesek

A mobiltelefonok használata valóban megnöveli a rákos daganatos kialakulásának kockázatát? A WHO nemrég kiadott közleménye szerint a válasz: igen, lehetséges.
Agykárosító füves cigi

Agykárosító füves cigi

Azok a fiatalok, akik már 15 éves koruk előtt is szívtak cannabist, sokkal rosszabbul teljesítenek a szellemi képességeket mérő teszteken, mint akik később kezdenek füvezni, figyelmeztetnek a kutatók.
Mandula nélkül infarktust kapunk?

Mandula nélkül infarktust kapunk?

Sok szülő gyakran megoperáltatja panaszmentes gyermekének vakbelét vagy manduláját, ám egy új vizsgálat arra utal, hogy ennek korai felnőttkorban megjelenő infarktus lehet a következménye.
Epilepsziagyógyszer terhesen is

Epilepsziagyógyszer terhesen is

A négy legyakoribb epilepsziagyógyszer terhesség alatti alkalmazása megemeli a születési rendellenességek valószínűségét, de a kutatók úgy vélik, sikerült megtalálniuk a legbiztonságosabb terápiát.
Kockázat-alapú diabetes szűrés

Kockázat-alapú diabetes szűrés

A régió eddigi legkiterjedtebb kockázat-alapú diabetes-szűrésének eredményeit ismertette a Magyar Diabetes Társaság elnöke a Magyar Tudományos Akadémián rendezett szimpóziumon 2011. június 8-án.
Mamut-kollagén

Mamut-kollagén

Brit kutatók sikeresen vonta ki fehérjét egy 600 ezer éves mamut csontjaiból, lehetővé téve ezzel az ősi kövületek azonosítását.
Kálciumból is megárt a sok

Kálciumból is megárt a sok

A lehető legkevesebb kalciumot fogyasztó, korosodó nők csontja törik a leggyakrabban, ám a kalciumadag emelése bizonyos szint fölé már nem csökkenti a kockázatot.
Ne legyünk túl tiszták

Ne legyünk túl tiszták

A túlzott tisztaság kapcsolatba hozható az autoimmun és allergiás betegségek terjedésével - állítja Barbara Fazekas de St Groth professzorasszony, az ausztráliai Centenáriumi Intézet munkatársa.
Zavart vagyok, segítsetek!

Zavart vagyok, segítsetek!

Nagyobb eséllyel kér segítséget, aki többet tud a mentális betegségekről, ami előnyös mert, akik nem kérnek segítséget megnehezítik nem csak saját, de családjuk életét is.
Kocsmatúra indul

Kocsmatúra indul

Minden férfi álma megvalósulni látszik - a legújabb kutatások szerint akár heti ötször is felkereshetjük kedvenc kocsmánkat, hiszen a mértékletes alkoholfogyasztás jót tesz a májnak.
Bonyolult arcfelismerés

Bonyolult arcfelismerés

Amikor egy ismerőssel találkozunk, agyunk rendkívül gyorsan, látszólag erőfeszítés nélkül felismeri az arcát.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.