Az ikonnak számító, méltán kedvelt dohányzóasztalok elmaradhatatlan kellékei a nappalinak, sőt a hálóból sem feltétlenül célszerű száműzni őket. Mivel szettben, azaz több darabos kollekcióban is beszerezhetőek, ezért ez kitűnő választás akkor, amikor egy azon légtér, vagy otthon stílusos, ízléses berendezése a cél.
Ami a színeket illeti, még mindig a fa különböző árnyalatai a leginkább keresettek. Sötét dió, gesztenye, tölgy, bükk, hogy csak a leggyakoribb színvariációkat említsük. Ebből arra is fény derül, hogy alapanyagnak még mindig a fa a legtöbbek által preferált alternatíva, ami persze nem meglepő. Aligha akadna nála strammabb, masszívabb, egyúttal trendibb választás. A fa rajongottsága a mai napig tart, sőt ahogy haladunk előre az időben ez az egyetlen olyan alapanyag, ami nem veszít az értékéből.
A kihajtható típusok külön szót érdemelnek, mert ezek az újító elgondolások közé sorolhatóak, viszont a létjogosultságuk, különösen kis terekben, megkérdőjelezhetetlen. Ezek a fajták szinte elbújtathatóak akkor, amikor nincsen rájuk szükség, aztán szó szerint előránthatóak, amint kedvezőek a feltételek. Így, aki eddig azt gondolta, hogy kis lakásban nincs mit tenni, dohányzóasztalkának helye nincsen, végre elengedheti ezt a meggyőződését, és megvásárolhatja a számára kedves bútorvariációt.
Igen, az étkezőasztalok egészen bizonyos, hogy ebbe a kategóriába tartoznak. Látszólag a funkcionalitásuk a lényeg, azaz hogy kellő ellenállóságot garantáljanak, meg persze stabilitást a mennyei fogások szervírozásához, ám valójában körülöttük zajlanak általában a nagy, jelentőségteli beszélgetések, és a környezetük hangos a nevetéstől, mókázástól. Azaz az eszmei értékük még a praktikumuknál is jelentősebb.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.