PR Cikkek

Cukorbetegen, biztonságban (x)

Bors

Létrehozva: 2021.12.10.

Magyarországon ma mintegy négyezer 1-es típusú diabéteszes gyermek él. Ez az autoimmun betegség 250-300 frissen diagnosztizált gyermeket érint évente, ugyanakkor az esetek gyakorisága háromszorosára emelkedett az elmúlt 30 évben. Aggodalomra ad okot az is, hogy a betegség a hat év alatti korosztályban még az idősebb gyerekekkel összehasonlítva is aránytalan mértékben nő. Az 1-es típusú diabétesz a legkisebbeket is utolérheti, hiszen már csecsemőkorban is diagnosztizálják, de sok fiatal felnőtt is küzd a betegséggel. 

Fontos, hogy az 1-es típusú diabétesz kialakulását – szemben a rossz táplálkozási szokások miatt jelentkező 2-es típusú cukorbetegséggel – nem életmódbeli tényezők idézik elő. A túl alacsony vércukorszint akár halálhoz, a tartósan túl magas vércukorszint pedig a többi között vaksághoz, keringési zavarokhoz és súlyos, akár amputációval járó érbetegségekhez vezethet. Az inzulinterápia helyes alkalmazása azonban hozzájárul a megfelelő életminőség fenntartásához. 

A diabéteszes gyerekeknek nagyon sok mindenre kell odafigyelniük az életükben. Nemcsak a sportolás, a testmozgás van hatással a vércukorszintjükre, hanem az étkezés, a szervezetükben termelődő hormonok, sőt, a holdállás is. Ezért igényel állandó odafigyelést a szülők részéről az, ha egy 1-es típusú diabéteszes gyermek él a családban.

Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter, a téma kormányzati felelőse szerint a diabéteszes gyerekek egyik napról a másikra nőnek fel, tanulnak meg arányokat számolni, inzulint beadni, vércukrot mérni.

A magyar kormány elkötelezett a segítségnyújtás mellett, cél, hogy minden érintett hozzáférjen a legkorszerűbb eszközökhöz és ellátásokhoz, függetlenül attól, milyen az anyagi helyzete, vagy hol él. Ma már szinte teljeskörű, 98 százalékos társadalombiztosítási támogatással rendelhető a legkorszerűbb inzulinpumpa és a vércukormérésére is alkalmas szenzor a gyermekek és a nappali tagozatos 24 év alatti tanulók számára, ha már legalább egy éve fennáll a betegségük. 

Továbbá segítik azt, hogy az iskolában, óvodában a gyermekek minden segítséget megkaphassanak ahhoz, hogy a diabéteszüket gondozni tudják. A köznevelési törvény módosításának köszönhetően az intézményeknek meg kell szervezniük a diabéteszes gyerekek iskolai időn belüli gondozását, ehhez a gyerekek ellátását segítők többlettámogatást kapnak.

Már nem kell attól félni, hogy nincs a gyermek mellett olyan ember, aki tudja, mit kell tenni az inzulin beadásakor, a vércukorméréskor, vagy egy-egy váratlan helyzetben. Ennek érdekében több mint 1100 pedagógus kapott eddig szakszerű képzést az Oktatási Hivatal közreműködésével. Azokat, akik a diabéteszes gyermekekkel is dolgoznak nap mint nap, bruttó havi 40 ezer forintos plusz juttatással támogatják. 

A miniszter hangsúlyozta, dolgoznak azon is, hogy a közétkeztetés a lehető legmagasabb színvonalon legyen elérhető a diabéteszes gyermekek számára: a gyermekek szakorvos és dietetikus által meghatározott étkezési szokásaira, igényeire is megfelelő figyelmet kell fordítani. Ha szükséges, a szülő otthon maradhat és igénybe veheti a Gyermekek Otthongondozási Díját (GYOD). 

Novák Katalin kiemelte, azt is lehetővé teszik, hogy a diabéteszes gyermekek sportolhassanak. A tárca nélküli miniszter úgy fogalmazott: a diabétesz nem válogat, bárkinek a családjában elfordulhat, és sokat tehetünk annak érdekében is, hogy odafigyelve egymásra, segítsük őket. A kormány segíti a civil szervezeteket és a diabétesz centrumokat, illetve táborozási lehetőségeket kínál az érintetteknek, idén 2300 gyerek táboroztatásához nyújtottak segítséget.  A zánkai és a fonyódligeti Erzsébet-tábor megújult, így 2021-től még felkészültebben, modern körülmények között vakációzhatnak a diabéteszes gyermekek is, együtt a nem diabéteszes társaikkal. A családi táborok is nyitottak az 1-es típusú diabéteszes gyermeket nevelő családok számára.

Tavaly és idén 100-100 millió forinttal segítették a cukorbeteg gyerekeket támogató civil szervezeteket, az országban működő diabétesz centrumok pedig egymilliárd forintos támogatást kaptak.

Becslések szerint 2030-ra akár a félmilliárdot is elérheti a diabéteszesek száma a világon. Az ő helyzetükre hívja fel a figyelmet a diabétesz világnapja november 14-én. Magyarországon figyelemfelkeltő kampány indult ezen a napon, ami arra világít rá, hogy ha odafigyelünk rájuk, akkor sokat tudunk segíteni nekik. 

Elsőként Novák Katalin miniszter Facebook-oldalán, majd az interneten, a televízióban és a mozikban is megjelent az a kisfilm, amely a diabétesszel élő fiatalok mindennapjaiba ad betekintést. A kisfilm tehetséges, fiatal rendezője, Pantyi Petra 14 éve 1-es típusú diabétesszel él, így közvetlen tapasztalattal rendelkezik a „diabosok” mindennapjait kísérő kihívásokról.

Novák Katalin a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetségének a diabétesz világnaphoz kapcsolódó szimpóziumán úgy fogalmazott, a cukorbetegség kezelésében össze tudott fogni a politika, a tudomány, és segítséget tud nyújtani a sport, az egészségügy, valamint az oktatás.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711689614
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088749_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Moszkvai terror: csattanós üzenetet küldött az orosz külügyi szóvivő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088721_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711689614
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090958_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

8 szuper töltött tojás, amit kár lenne kihagyni húsvétkor!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711689614
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086526_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Korrekt gyerek" - Szoboszlai beszólt, azonnal jött a válasz

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/8eK_vTOhfWhlKUbvsCsePUVCX9HBa8EEijXqk__FAyg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMyOTlkYjBjZjdiODRjM2E5MzQ1NTI4ZDc5MGU2OTMz.jpg
PR Cikkek

Lelki utazás Mező Misivel a Jézus és... 2. évadában (x)

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FrlBlEnP7IcifqfDdz8LBC7uwPOWtVxIw3RVSUPguWM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE4NDMyZjVlMzdjMDQxNWI4YWMxYWE2ZGU4ZDkwM2Nh.jpg
PR Cikkek

Hogyan készüljünk fel az első horgászútra? (x)