Amit a lottó nyerőszámok sorsolásáról tudni érdemes (x)

Amit a lottó nyerőszámok sorsolásáról tudni érdemes (x)

szerencsejáték
PUBLIKÁLÁS: 2021. július 06. 14:25
Bors

A lottózás nagy múltra tekint vissza Magyarországon. Már a 17. századán létezett számhúzáson alapuló játék, ám az igazi Ötös lottóra 1957-ig várni kellett. A Hatoslottó 30 évvel később indult el, miután az Ötös lottó akkora sikert aratott. Manapság már mindkét lottótípusnak hatalmas játékos tábora van, milliók játsszák meg hetente a saját nyerőszámaikat, bízva abban, hogy az adott héten az ő számaikat sorsolják majd ki. A lottószámok sorsolása az évek alatt azért elég sokat változott. Változott a helyszín, a média megjelenés, és persze a számhúzók személye is. 

Az alapvető szabályok természetesen nem változtak. Az Ötös lottó esetében 90 számból kell öt számot eltalálni, míg a Hatoslottón 45 számból hatot. A számhúzás is lényegében ugyanúgy működik, az Ötös lottó esetében öt szám kerül kihúzásra, a Hatoslottón hat+egy szám. Ugyanakkor történtek fontos változások az évek alatt. A kezdetekben még nem állt rendelkezésre ekkora technikai és médiaháttér, és maga a sorsolás is kicsit másként zajlott. De hogyan is indult a lottószámok sorsolása a kezdetekben? A Pénzkalauz utánajárt ennek. 

Hogyan sorsolták régen az Ötös és a Hatoslottó nyerőszámait?

Az első Ötös lottósorsolásra 1957. március 7-én, csütörtökön került sor, tehát a kezdetekben még nem hétvégén sorsolták. A helyszín a budapesti MEDOSZ, vagyis a Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízügyi Dolgozók Szakszervezetének kultúrotthona volt, ahol ünnepélyes keretek között húzták ki az első lottószámokat. Ezt követően az Ötös lottó nyerőszámait pesti-, csepeli-, pesterzsébeti kultúrházak termeiben húzták, de akadtak különleges helyszínek is az évek alatt. 1957. július 19-en például a Kossuth-sétahajó fedélzetén történt a sorsolás, a sorsolás résztvevői a lottó számok kihúzása mellett egy kellemes sétahajókázáson is részt vehettek. 

A Hatoslottó esetében is hasonló módon történt a nyerőszámok sorsolása a kezdeti időszakban. Főleg kultúrházak adtak otthont ezeknek az eseményeknek, a 90-es évektől azonban átkerültek a TV stúdiókba, ugyanis elkezdték élőben közvetíteni a lottószámok kihúzását. Számos csatorna birtokolta az évek alatt az élő közvetítés jogát, egy ideig az RTL Klub műsorai voltak, ám pár évvel ezelőtt visszakerült a jog a köztévéhez, és azóta is az ő fennhatóságuk alá tartozik a lottószámok élő közvetítésének sugárzása. 

Hogy zajlik a sorsolás napjainkban?

Az Ötös lottó nyerőszámait napjainkban a SzerencseSzombat nevű tévés showműsorban sorsolják minden héten, amit a Duna TV-n nézhetünk élőben. A Hatoslottó nyerőszámai esetében már nincs ekkora felhajtás, a műsor mindössze 5-10 perces, és csak a számok kihúzására irányul. Vasárnaponként 16:30-kor lehet megnézni élőben a számhúzást a Duna TV-n. Aki pedig lemarad a közvetítésről, annak sem kell azon aggódnia, hogy nem tudja meg, hogy nyert vagy sem, ugyanis a Szerencsejáték Zrt. honlapján már a sorsolást követő percekben felkerülnek a nyerőszámok és a nyeremények is az egyes nyerőosztályokra vonatkoztatva. Ezen kívül számos online és nyomtatott sajtó is informál a lottók aktuális nyerőszámairól.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.