Nehéz sorsú gyerekek játszottak az MVM élménynapján (x)

Nehéz sorsú gyerekek játszottak az MVM élménynapján (x)

segítség
PUBLIKÁLÁS: 2019. november 22. 01:00
Több mint nyolcszáz gyermek játszhatott a Millenáris Park D pavilonjában az MVM Zrt. és az  MVM Partner Zrt. szervezésében.
Bors

A Legszebb napom címet viselő Élménynap ötlete eredetileg tizenkét évvel ezelőtt, az MVM Partner Zrt. vezetésének agyából pattant ki.

– Ez a nap nem az MVM-ről, hanem a gyerekekről szól – mondta a Borsnak Kóbor György, az MVM Zrt. elnök-vezérigazgatója.

– Olyan gyerekek ők, akik a szociális helyzetük miatt hátránnyal  vagy fogyatékossággal élnek, testi állapotuk miatt mozgásukban korlátozottak. Nekik immár tizenkettedik alkalommal szerveztünk egy olyan napot, amikor elfeledhetik a gondjaikat. Minden évben valamilyen tematika mentén alakítjuk a programokat, az idei a tengerek világáról szólt. Ez alatt a bő évtized alatt az élménynapon összesen közel tízezer gyermek vehetett részt – tájékoztatott a vezérigazgató.

Az eseményen a két vállalat vezetői a gyermekek oktatását, nevelését és gyógyulását segítő alapítványoknak adtak át adományt. Az MVM Zrt. és az MVM Partner Zrt. az elmúlt tizenkét évben már összesen több mint 800 millió forinttal támogatott jótékonysági szervezeteket, alapítványokat, az Élménynap keretén belül többek közt beteg­ellátó eszközök pótlásában, speciális orvosi műszerek beszerzésében, épületfelújításban és alaptevékenységük ellátásában.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.