Augusztusban is irány a Bakonyi Szuperhősképző (x)

Augusztusban is irány a Bakonyi Szuperhősképző (x)

kalandpark
PUBLIKÁLÁS: 2017. július 27. 14:00
A Nagy Kaland Napja után is programkavalkád a Sobri Jóska Élményparkban.
Bors

Egész nyáron pezseg az élet a kislődi Sobri Jóska Élmény- és kalandparkban. Júliusban a II. Nagy Kaland Napján ismét összefogtak ismert művészek, zenészek, közéleti személyiségek, hogy jelenlétükkel, Szuperhős versenyükkel ők is színesítsék azt a programot, amivel a Nagycsaládosoknak kíván segíteni a park.

A július 6-i jótékonysági napra, száz nagycsalád kapott ismét meghívást.

– Nem ez volt az első karitatív felajánlása és programja a kalandparknak – hangsúlyozta Jáger Balázs, aki azt is elmondta, hogy kötelességüknek érzik a támogatni a nehezebb helyzetben lévőket, ezért szeretnék ezt a rendezvénysorozatot, ezt a hagyományt folytatni és minden évben a Népesedési Világnaphoz és a kalandpark születésnapjához, július 11-hez kötni. 

A Nagy Kaland Napja után is pezseg tovább az élet. A Sobri Jóska Élmény- és kalandparkban, tucatnyi szórakozási lehetőséggel várják a látogatókat, többek között, HÓFÁNKPÁLYA, VIZIPUFFANCS, BOB, MEGAZIPLINE, DRÓTKÖTÉLPÁLYA ÉS ŰRKARIKA is kipróbálható.

Ennyire sokrétű programkínálat bizonyára kevés helyen található.  

Augusztus 6-án a Petőfi örökkön élő figurájával találkozhatunk a parkban. A János Vitézben, a szabadtéri színpadunkon Kukorica János és szerelme Iluska története elevenedik majd meg. A két felvonásos színházi előadás főbb szerepeiben Pintér Tibor, Becz Bernadett, Várfi Sándor / Bencze Sándor, Lőrincz Andrea / Papadimitriu Athina, Mohácsi Márk, Pápai Kíra valamint a Szigetszentmiklósi Sziget Színház tánckara és musical stúdiójának növendékei játszanak.

Augusztus 11-én az éjszaka szerelmeseit várjuk, amikor Perseida éjszakai kalandparkozás lesz retro discoval. Ha több izgalomra vágysz, ha olyan bulira, amiben még nem volt részed, akkor a Sobriban a helyed. Bob, hajócsúszda, megazipline sötétben? Próbáld ki most és életed kalandját garantáljuk neked. Nincs még programod az elkövetkező hetekre? Nem tudod, hol töltsd a nyár további részét, akkor gyere a bakonyi szuperhős képzőbe szervezett programjainkra vagy csak úgy egy betyárkodásra. Nálunk egyre jobban dübörög a nyár, és ha bátor vagy, megannyi élményben lehet részed. A Sobri Jóska Élménypark a legjobb hely családi vagy baráti kirándulásokhoz. Foglald le szállásodat akár most azonnal.

További információért kattintsonaz alábbi linkre:

www.bakonyikalandpark.hu

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.