Orbán Viktor országjárása utolsó előtti állomásához érkezett. A miniszterelnök péntek este Székesfehérváron mondott beszédet, ahol zsúfolásig megtelt a Városház tér. A miniszterelnök elmondta, örül, hogy a választás előtt két nappal épp Székesfehérvárra látogathatott, hiszen ide járt annak idején gimnáziumba és szép emlékek fűzik a városhoz. Ahhoz a városhoz, ami ma már a legdinamikusabban fejlődő település az országban. Azonban nem csak a székesfehérvári emberekkel találkozott a miniszterelnök a Városház téren, hanem a határon túliakkal is. Rájuk pedig nagy szükség lesz vasárnap - húzta alá a miniszterelnök.

Orbán Viktor székesfehérvári országjárásán felszólalt Dr. Pásztor Bálint is, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, aki elmondta, a magyar embereknek szerencséjük van Orbán Viktorral, mert neki köszönhetően az ország virágzik.
Olyan időket élünk, amikor józan észre, biztonságra és tapasztalatra van szükség. Olyan ez, mint a hétköznapi életünkben. Ha valami egészségügyi problémánk van, akkor nem egy kuruzslóhoz, hanem egy tapasztalt orvoshoz fordulunk. Ez a tapasztalt államférfi, aki a következő négy évben is Magyarország élén kell, hogy álljon, Orbán Viktor
- hangsúlyozta, majd hozzátette, hogy a vajdasági magyarok egészen biztosan 90 százalék fölött ezt a kormányt fogják támogatni.
A miniszterelnök aláhúzta, 3 millió szavazatra lesz szükségük vasárnap, ez pedig csak a határon túliak szavazataival együtt lehet meg.
Ha van tétje a választásnak valahol ezen a világon, akkor a határon túli területek ehhez a világhoz tartoznak. Mi is sokat veszíthetünk ezen a választáson, de a határon túli magyarok azok, akik igazán sokat veszíthetnek
- húzta alá a miniszterelnök.
Orbán Viktor emlékeztetett hogy volt ez 2010 előtt: a határon túli magyarokat a kormányok nem tekintették a nemzet részének. Ha viszont szeretnénk megvédeni a határon túliakat, akkor nekik erős anyaországra van szükségük.
Nem csak nekik van szükségük ránk, nekünk is szükségünk van rájuk. Valljuk be magunk között időnként, a nemzettudatunk néha megbillen, látják, most is vannak olyan pártok, akik a határon túliak ellen kampányolnak. Ez azért van így, mert a határon belüli, és kívüli magyarok olyanok, mint a kenyér bele és a héja. A héja tartja egybe
- zárta gondolatait a miniszterelnök.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.