Korábban már beszámoltunk arról, hogy egy nap kihagyás után Szentendrén folytatódik Orbán Viktor országjárása. Az esemény Gudics Máté énekével kezdődött, aki az István a király: Szállj fel szabad madár című dalt adta elő.

Ezután Vitályos Eszter lépett színpadra, aki egy rövid beszédet mondott az összegyűlteknek. A Szentendrét és környékét magába foglaló egyéni választókerület országgyűlési képviselője és képviselő-jelöltje elmondta, van a hazai közéletben valaki, az egyetlen a politikai palettán, aki mindig ki merte mondani az igazságokat.
Kimondta 1989-ben, kimondta 2025-ben a brüsszeli elnyomóknak is. Soha nem számított, hogy a világhatalmak mit gondolnak rólunk vagy egymásról, Magyarország érdekében hangosan és érthetően kimondta az igazságot: őt pedig úgy hívják, Orbán Viktor!
- fogalmazott a kormányszóvivő.
Mint jelezte, a választókerületben élők valódi képviseletet akarnak, olyan képviselőt, aki ismeri a településeket és tenni is akar értük. Vitályos Eszter tudatta, hogy az ellenfeleik az ország érdeke ellen politizálnának, ha erre lehetőséget kapnának.
A magyar ember számára a legerősebb kötelék a család. Valóban egy olyan emberre bíznánk az ország sorsát, akik a hozzá legközelebb állókat is elárulta?
– fogalmazott Magyar Péterre utalva. A kormányszóvivő úgy vélekedett, hogy nehéz és veszélyes időket élünk, amire az ellenfeleik azt mondják, hogy nincs is veszély. „Ezek nem azok az idők, amikor amatőrökre lehet bízni egy ország vezetését. Ilyenkor a stabilitás, a tapasztalat, a felelősség számít és ezt csak a Fidesz-KDNP és Orbán Viktor miniszterelnök tudja garantálni” – tette hozzá.
Óriási a jelentősége és a tétje annak, hogy kire bízzuk az országot. Olyanokra bízzuk, akik elárulnák vagy olyanokra, akikben bízhatunk? Aki biztonságra, békére és a nyugalomra vágyik, annak április 12-én csak a Fidesz a biztos választás
– mondta Vitályos Eszter.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.