Már a választások után, szeptember elsejétől megkezdődnének a baloldali megszorítások, írja az Ellenpont. A Tisza Párt megszorító csomagja ezt a dátumot jelölte ki a magánnyugdíjpénztári befizetés kizárólagossá tételét a munkavállalók számára. Emellett az állam segítségét is megvonnák a nyugdíjaktól, amiket meg is adóztatnának – írja a Ripost.

Korábban már írtunk a Tisza Párt megszorítási tervéről. Most azonban az Ellenpont értesüléseiből kiderült, hogy ezzel nem is várnának sokáig; a Tisza néhány hónappal a választás után, már 2026. szeptember 1-től az újonnan belépő munkavállalóknak kizárólag a magánnyugdíjpénztári befizetést tenné már csak lehetővé. Kezdetben minimum 10-15 százalékos befizetéssel. A "gazdasági konvergencia programnak" nevezett tervezetből kiderül, hogy óriási összegre, a GDP 40-50 százalékára számítanak néhány évtized alatt, ezt pedig a Tisza Párt körüli milliárdosok egyfajta eredeti tőkefelhalmozásnak tekintenék, vagyis elképesztő módon meg akarnak gazdagodni rajta.
Ennek a mértéke a kiszivárgott tervek szerint a bruttó bér minimum 10 százaléka, maximum 15 százaléka (ezenfelül lenne egy 2,5 százalékos "szolidaritási nyugdíjjárulék", vagyis az eddigi 10 százalékos nyugdíjjárulék 12,5-17,5 százalékra nőne).
A Dálnoki Áron vezetésével, Surányi György és Felcsuti Péter közreműködésével készített megszorító csomagból látszik, hogy Magyar Péterék teljesen szétvernék a jelenlegi társadalombiztosításon, szolidaritáson alapuló nyugdíjrendszert és a helyét szinte teljes mértékig a kötelező magánnyugdíjpénztárak és a piaci alapú magánbiztosítók vennék át.
A dokumentumban úgy fogalmaznak:
az állam felelősségvállalását hosszú távon korlátozni kell, a rendszer pénzügyi stabilitását egyéni számlákra és piaci befektetésekre kell építeni
Lényegében tehát visszaköszön a szokásos baloldali logika; másodlagos az emberek, nyugdíjasok, dolgozók sorsa, csak a profit számít.
Aggasztó arra gondolni, hogy a rendszert szinte teljesen kiszolgáltatnák a piaci alapú magánbiztosítóknak. A Tisza programjából kiderül, hogy a mostani társadalmi felelősségvállaláson alapuló nyugdíjrendszert és TB-rendszert teljesen szeretnék szétverni és ebből egy jövedelmező üzletágat szeretnének építeni.
Kötelező magánnyugdíj már létezett Magyarországon 1998 és 2011 között. A tervezetet a Bokros Lajos vezette pénzügyminisztérium dolgozta ki, a törvény elfogadásakor már Medgyessy Péter volt a pénzügyminiszter. 1998-tól kezdődően ennek értelmében a munkavállalók nyugdíjjárulékának 6 százaléka – később már 8 százaléka - magánpénztárba, 18 százaléka az állami pillérbe ment tovább. Az óriási elvonások ellenére a vagyongyarapodás elmaradt a vártaktól, de 2009-re már 354,1 milliárd forintos éves hiányt okozott az államkasszában, ami már a GDP 1,4%-a volt.
Ez tehát nem egy új keletű dolog, ugyanaz a baloldali logika köszön vissza. A Tisza javaslatai ráadásul éppen egybevágnak az Európai Bizottság néhány héttel ezelőtt nyilvánosságra került terveivel, amely javaslat lényege, hogy a munkavállalók jövedelmének egy részét levonnák és a magánnyugdíjpénztár "zsebbe" gyűjtenék azt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.