Évekig zaklatott egy fiút Peller Anna: „Nem fogadtam el, hogy nem akar”

Őszinte, önironikus és elképesztően szórakoztató beszélgetés kerekedett abból, amikor Peller Anna Kadarkai Endre Nőszintén című podcastjának vendége volt. A színésznő olyan részleteket árult el fiatalkoráról és szerelmi életéről, amelyekről sokan talán nem is gondolták volna, hogy valaha ilyen nyíltan mesél majd – ráadásul mindezt rengeteg humorral, nevetve, saját magát sem kímélve.

Peller Anna fiatalon túlsúlyos volt

Peller Anna elmondta, hogy gyerekkorában túlsúlyos volt, ami komoly nyomot hagyott az önbizalmán. Sokáig nehezen hitte el magáról, hogy tetszhet valakinek, és ez a bizonytalanság a kapcsolataira is rányomta a bélyegét.

„21 éves koromig szűz voltam. Az én önbizalmamhoz meg ahhoz, hogy én kellhetek igazán, kellett egy-két »kenegetés«, hogy rendben vagyok. Az egy szerelem volt, ahhoz kellett a bizalom. Előtte voltak olyan randijaim, akik eltűntek. Engem rengetegen ghostingoltak. Jobbnál jobb csávók. Találkoztuk, nem volt semmi természetesen. A hátam mögött Szűz Máriának is becéztek, amit teljesen meg is értettem” – nevetett Peller Anna.

A történetet azonban itt nem hagyta félbe, és később egy korábbi randipartnerével még a rejtélyes eltűnés okára is rákérdezett.

„Utólag találkoztam az egyik fickóval, és kérdeztem, hogy miért tűnt el. Azt mondta, hogy azért mert szűz voltam. Megkérdeztem tőle, hogy honnan tudja, erre azt felelte: »Hát, csak a hülye nem látta«. És ő nem akart ezzel megbirkózni, hogy egy lánynak elvegye a szüzességét.”

Peller Anna szerelme nem akart vele lenni

A színésznő azt is elárulta, hogy később már egészen más problémákkal kellett megküzdenie. Ahogy nőtt az önbizalma, úgy az érzelmei is egyre intenzívebbé váltak – olykor talán túlságosan is. Anna nevetve, de közben elképesztő őszinteséggel beszélt arról, hogy volt időszak az életében, amikor egy fiú annyira megtetszett neki, hogy egyszerűen nem tudta elfogadni az elutasítást.

„Én szerelmi bánatomban a falat kaparva zokogtam Pilisvörösváron a szobában. Őrjöngve sírtam. Én ha szerelmes vagyok, akkor olyan szerelmes vagyok, hogy ránk szakad a plafon. Csak rá tudok gondolni, nem bírom ki, hogy ne írjak SMS-t, nekem SMS-t kell írnom. Volt egy fiú, akit üldöztem, mert nem fogadtam el, hogy nem akar. Évekig írtam rá a húszas éveimben. Egyszer mondta nekem, hogy »Nőjél már fel, Peller!«. Ezzel annyira mellbe vágott, hogy egy kicsit megsértődtem ezen.”

Anna azt is elmesélte, hogy az üzenetek általában ártatlanok voltak: érdeklődött, hogy van a fiú, versrészleteket küldött neki – hol sajátokat, hol pedig Petőfitől vagy József Attilától idézett.

Az egész történetben talán az volt a legkülönlegesebb, hogy bár súlyos önbizalomhiányról, csalódásokról és viszonzatlan érzésekről beszélt, végig úgy mesélt, hogy közben saját magán is jóízűen tudott nevetni. Ez az önkritika és őszinteség tette igazán emlékezetessé a vallomását.