Holnap, április 12-én mindenki a saját kezébe veheti a sorsát és eldöntheti, hogy kit szeretne látni Magyarország élén a következő négy évben. Zalatnay Sarolta számára ez nem is lehet kérdés, mivel ő mindig a béke oldalán állt, amiről korábban is őszintén vallott az énekesnő. Illetve az állatok is fontos szerepet játszanak az életében, ezért is csatlakozott korábban a Digitális Polgári Körökhöz, ahol kiáll a rászoruló állatok mellett.

Eleget beszéltem már arról, hogy borzasztó látni az embereket és az állatokat egy háború idején. Nem lehet más választás, csak a béke
– szögezte le az elismert művésznő.
Az énekesnő élete során sok kormány alatt élt, de a barátjaitól folyamatosan megkapja, hogy minek törődik a plitikával, hsizen ő úgyis mindenképpen Zalatnay Cini marad. „Tény és való, hogy az összes kormánynál az maradtam, aki a zenémmel lettem. Viszont ez most nekem is fontos, mivel más a tét, mint korábban bármikor. Fiatalkoromban gondolkodtam, hogy elmenjek-e szavazni vagy ne, mert nem hittem abban, hogy a szavazatom jelenteni fog annyit, hogy bármilyen fajta változást elérjünk. Itt most hiszek benne, hogy minden szavazat számítani fog” - árulta el a művésznő.

Számomra a Fidesz a biztos választás és a biztos béke. Ha lehet jólétet emlegetni a világban, akkor a lehető legjobb és legbiztonságosabb az, ami Magyarországon van jelenleg
– mondta a Bors kamerája előtt az énekesnő.
Zalatnay Sarolta a fiataloknak is üzent lapunkon keresztül, mivel szerinte a fiatalság fontos része a mai társadalomnak. „Abszolút nem vagyok amellett, hogy a fiatalok ne lázadjanak és ne adjanak hangot a véleményüknek. Azonban egy dolgot ne felejtsetek el fiatalok. Korábban sok mindent nem lehetett csinálni, ami most már alap. Mi is voltunk forradalmárok a zenével, csak ezt úgy kell csinálni, hogy később ne bánjuk meg. Amikor pedig bemegyünk a szavazófülkébe, akkor gondoljuk végig a dolgokat és tudjuk, hogy merre az arra” - jelentette ki Zalatnay Sarolta.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.