Orbán Viktor nem pihen a kampányhajrában. A kora reggel Budapestről induló kampánybuszával egyetlen nap alatt igyekszik bejárni a fél országot, hogy kezet rázzon minimum egymillió emberrel. A tervvel remekül halad, de persze még egy fáradhatatlan miniszterelnöknek is kell egy rövid pihenő, mielőtt visszatér a fővárosba, ahol este hét órától veszi kezdetét a kampányzáró esemény. De, vajon hol pihent meg Orbán Viktor a nagyszabású országjárás során és kivel ebédelt? A frissen megjelent fényképek láttán kiderült, hogy Magyarország miniszterelnöke Kis Grófo társaságában tért be egy étterembe, ahol egy nagyobb társasággal falatoztak.

A Bors megkereste a roma mulatós sztárt, aki örömmel mesélt a kampányhajrában eltöltött kései ebédről és persze az Orbán Viktorral való találkozásáról is. „Salgótarján közelében találkoztam a miniszterelnök úrral, aki mindjárt meg is hívott, hogy ebédeljek vele. Sok ideje nem volt, hiszen várta a kampánybusz, hogy még a választás előtti utolsó napon is minél több településre el tudjon látogatni, de azért tudtunk váltani néhány szót, miközben ettünk egy nagyon finom húslevest.”
Azt kell mondjam, hogy remek hangulatban telt a találkozás. A teljes kampánycsapat nagyon vidám hangulatban volt.
„Orbán Viktor pedig kifejezetten bizakodó volt a vasárnapi választásokkal kapcsolatban” – kezdte lapunknak Kis Grófo.

A népszerű előadó azt is elárulta, miről is folyt a kedélyes csevegés közte és Magyarország miniszterelnöke között. „Orbán Viktor kérdezett a családomról, ami kifejezetten jól esett. Ugyanakkor nagyon érdekelte, mikor és hol lépek fel legközelebb és beszélgettünk egy kicsit a zenéről, hiszen ebben a tekintetben is egy az ízlésünk. Majd megköszöntem neki azt a sok jót, amit ő és a Fidesz tett a cigányságért az elmúlt tizenhat évben. És elmondtam neki, hogy mennyire mélyen felháborított engem az, ami péntek este történt a tiszás koncerten és utána. Végül megállapodtunk abban, hogy a cigányságot gyalázó rigmusokkal és a nyílt fenyegetőzésekkel, rendbontásokkal éppen a Fidesz malmára hajtották a vizet. Én pedig biztosítottam a miniszterelnök urat arról, hogy a hazai cigányságnak felnyílt a szeme és egységben állunk mögötte április 12-én” – tette hozzá Kis Grófo.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.