Valkusz Mátét tartotta a legkomolyabb ellenfélének az induláskor, de Lencse Lacit is veszélyesen gyorsnak, ügyesnek véli. Olyan típus, aki, ha kell, a csapat élére áll. Itthon központi figura, hangosabb szerepe van a társaságban. Koplányi Gábor mesélt az itthoni életéről és az Exatlonról a hot! magazinnak.

„Abban bízom, hogy nagyon sokáig itt leszek Dominikán. Eddig legfeljebb két hétig voltam távol a családtól, de akkor legalább telefonon beszéltünk. Most ezt sem lehet, ami nehéz. Szerencsére összetartó család vagyunk, gyakran összejárunk. De az Exatlonban is jó csapat alakult, ők helyettesítik a családomat. Gyerekem még nincs, de nagyon szeretnék. A barátnőmmel viszonylag friss a kapcsolatunk, néhány hónapja vagyunk csak együtt; nagyon jól passzolunk egymáshoz. A kedvesem nagyon rendes, és mindenben támogat. Persze lehet, hogy neki könnyebb így, ha nem vagyok otthon” – mesélte nevetve a hot!-nak.
Koplányi Gábor már nyert medált az Exatlon Hungary-ben, a Kihívók egyik legjobbja. Mentálisan és fizikailag megterhelőnek tartja a műsort; a folyamatos készenlét, a kevés alvás, a párás levegő rá is hatással van. Az első etapban hiányzott neki a jó alvás, a mosás, a meleg víz, a több mosdó, a változatos étrend, de így is imádja a műsort.
„Otthon építőipari cégnél dolgozom négy éve innovációs projektkoordinátorként, különféle fejlesztésekkel foglalkozom. Az Exatlonba azért jelentkeztem, mert ez az életem. A műsor több éve nem volt már a képernyőn; hiányzott, mert úgy érzem, hogy ez az az életutam. A versengés, az ügyességi játékok végigkísérték az életemet. A legfontosabb a labdarúgás volt, emellett kosárlabdáztam és röplabdáztam is. A Testnevelési Egyetemre jártam, ott pedig belekóstoltam a frizbi és az íjászat tudományába is. Mostanában főképpen a padel és az atlétika érdekel” – tette hozzá a Kihívók sportolója.
Az idei Exatlon Hungaryben az első hetekben a Bajnokok nyerték el a kényelmesebb szállást, mivel ügyesebbnek bizonyultak az ellenfélnél. Végül elbukták a végjátékot.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.