Váratlan helyen bukkant fel az X-Faktorban őrjöngő különc művész, aki ráadásul nyilvánosan üzent a Tankcsapda és az Alcohol zenekarok frontembereinek, azaz Lukács Lászlónak és Tóth Sándor 'Csövinek'.

Hörcher László festőművész polgárpukkasztó viselkedésével szokta felhívni magára a figyelmet a kamerák előtt. Többször is jelentkezett például az RTL egyre romló színvonalú tehetségkutatóiba: az X-Faktorban tavaly a színpadon zúzott apró darabokra egy gitárt, földhöz csapkodva azt, míg a zsűritagok fájdalmasan kiabálva szólították fel a produkció abbahagyására. A Csillag születikben pedig ő volt az, aki a megismételt rongálás után megdobta a húros hangszerrel Molnár Áront, a felsorolás pedig itt nem ér véget, de inkább eltekintünk a többi polgárpukkasztás felsorolásától. Most azonban a megosztó Hörcher László egy új arcát mutatta meg.
Lukács Laci és Csövi közös képéhez ugyanis azt kommentelte:
„Jó srácok… egyik világosabb agyú rocker mint a másik. Bár ez a mentalitás dominálna a hazai zeneipar környékén” – vélekedett a duót látva, majd Tóth Sándor 'Csövi' egy videójához azt írta:
„Semmit sem öregedett. Pontosan így nézett ki… évtizedekkel korábban is” – méltatta a rockert.

Csövi a Borsnak nem volt rest elmondani a véleményét a különc műalkotóról.
Hörcher Lacival találkoztunk már párszor, és el kell mondanom, hogy sokkal okosabb ő, mint ahogy gondolják róla. Mert ugye csak az okos tud hülyéskedni – fordítva ez nem működött még sohasem
– vette védelmébe a festőművészt.
„Ráadásul úgy fogalmazott, hogy: »egyik világosabb agyú, mint a másik« – ez kedves tőle, és megint csak azt tudom mondani, hogy »világosnak« kell lenni valakinek, valamennyire, hogy meglássa a másik ember fényét, mert ha teljesen vak vagy, nem látod a fényt sem…”
Lukács Laci és Csövi szövegeit egyébként sokszor összehasonlítják, főleg a spirituális dolgok kapcsán. Erre így reagált az Alcohol frontembere:
„Lukács és az én szövegeimben is sokszor megjelenik a spiritualitás, ez tény. Valaki ezt pozitívan veszi részemről, a másik fele még a nyúlás dumával jön. Sosem mondtam, hogy nem voltak hatással emberek, zenekarok, jelen estben Lukács dalai rám. Na de, ha senkire nem tud hatással lenni senki és semmi, az tanulni sem tud. Mindig is egy okos és bölcs embernek tartottam, közben az összes Rock and Roll dolgot is megélte, megéli, ahogyan én is... ha ez nyúlás... felőlem! Amúgy meg mi a baj azzal, ha a szomszéd hasonlóan főzi meg a babgulyást, mint te?! És az sem baj, ha ezeket nem érti mindenki: én csak itt vagyok, megírom, amit érzek-látok. A többit meg döntse el mindenki – végül úgysem ők fognak dönteni…” − bölcselkedett az Alcohol zenekar frontembere, aki azt is örömmel fogadta, hogy az általa egyébként kiváló festőművésznek tartott férfi fiatalosnak látja őt.
„Hörcher Laci azt is írta egy kommentben, hogy: évtizedekkel fiatalabbnak tűnök – nos, talán évezredekkel!” − nevetett a betegségét legyőző Csövi. „Na de az arcoskodást félre téve, tényleg előfordul még, hogy elkérik a személyimet, amikor sört akarok venni egy haveromnak, és jó visszajelzés, ha más is fiatalosnak lát. Ettől függetlenül ezek csak külsőségek, a lényeg, hogy belül maradj az, aki voltál egy egészséges, folyamatos változással, különben minden vissza fog ütni!” – tette hozzá.
„Hörcher Laciról tehát azt gondolom, hogy egy teljesen tisztelettudó, intelligens művészember, aki a tévébe valóban polgárpukkasztani jár. A különcséggel pedig nincs baj. És ahogy a Motörhead frontembere, Lemmy mondta: »Ha szeretnek, az jó, ha nem, az meg nem érdekel!«”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.