Jászai Mari-díjas művészt vesztettünk el: pár nappal Örkény születésnapja előtt indult el férje után

A magyar színházi élet pótolhatatlan veszteséget szenvedett el: Radnóti Zsuzsa távozása egy korszak lezárultát jelenti. Halála különös, már-már sorsszerű dramaturgiai fordulatot tartogatott, hiszen éppen azon a napon hunyt el, amikor az általa alapított Kortárs Magyar Dráma-díjat adták át, és alig néhány nappal férje, Örkény István 114. születésnapja előtt.

Radnóti Zsuzsa életútja a színház bűvöletében

Radnóti Zsuzsa 1938-ban született Budapesten, az ELTE-n szerzett magyar–német szakos diplomát, majd 1963-ban köteleződött el egy életre a Vígszínház mellett. Több mint négy évtizeden át vezette a teátrum dramaturgiai műhelyét, ahol nemcsak előadások szövegkönyveit csiszolta tökéletesre, hanem generációk színházi szemléletét is formálta. Precizitása, szakmai alázata és intellektuális ereje a hazai színházművészet megkerülhetetlen tekintélyévé tette.

A kortárs dráma nagykövete

Munkássága messze túlmutatott a színházi próbafolyamatokon, hiszen egész életében szívügyének tekintette az új magyar drámák születését és gondozását. Tudását az ország legnevesebb intézményeiben, köztük az ELTE-n, a Színművészeti Egyetemen és a Károli Gáspár Református Egyetemen adta át a következő generációknak, miközben az Örkény István-ösztöndíj révén fiatal írók pályáját is aktívan egyengette. Elkötelezettségét mi sem bizonyítja jobban, mint mecenatúrája: saját állami kitüntetésének összegéből alapította meg a Kortárs Magyar Dráma-díjat, amellyel 2019 óta ismerik el a jelenkor legfontosabb színpadi műveit.

Szellemi és emberi örökség

Radnóti Zsuzsa nemcsak szakmájában, hanem a közéletben is határozott, logikus és bátor hangot képviselt. Örkény Istvánnal kötött házassága mély szellemi szövetség volt, amely az író halála után az életmű gondozásában élt tovább. Legendás hűsége alkotótársai és anyaszínháza, a Vígszínház iránt mindvégig töretlen maradt. Távozásával a magyar kultúra egy olyan formátumú alkotót veszített el, akinek egész léte a szöveg és a színpad közötti szakrális kapcsolatról szólt – írja a Népszava.