Hajdú Péter számára emlékezetes pillanatokat hozott az idei március 15-i Békemenet. A műsorvezető a színpadról láthatta a hatalmas tömeget, ami – mint mondja – rendkívül erős érzelmeket váltott ki belőle.

„Elképesztően jó élmény volt. Óriási volt ott állni a színpadon és látni a hömpölygő tömeget. Döbbenetesen jó érzés volt, libabőr futkosott rajtam. Fantasztikus volt a Nemzeti dalt hallani, és Demjén Rózsit, az élő legendát, aki elénekelte a Szabadság vándorait. Egyszerre szökött könny a szemembe, és egyszerre lettem libabőrös” – kezdte Hajdú Péter a Borsnak.
A rendezvényen felszólalt Szijjártó Péter, Lázár János és Orbán Viktor, akiknek gondolatai is mély benyomást tettek Hajdú Péterre. Úgy látja, világosan fogalmazták meg a jelenlegi geopolitikai helyzet kihívásait és Magyarország mozgásterét.
Mondhatom, minden szavukkal egyetértek, tehát hogy mind Szijjártó Péter, Lázár János és a miniszterelnök beszéde is abszolút a szívemből szólt. Vázolták a jelenlegi helyzetet, hogy miben élünk, hogy milyen közel van a háború, mennyire forrong a világ, és hogy ki kell maradnunk a háborúból, de az is nyilvánvaló, hogy emiatt energia problémák léphetnek fel, és hogy egyszerűen nem engedhetünk a zsarolásnak. Az meg aztán döbbenetes és szavakat sem találok arra, hogy az ukrán elnök halálosan megfenyegette a magyar miniszterelnököt.
A műsorvezető szerint a jelenlegi politikai helyzet különösen érzékeny, ezért minden ilyen kijelentés súlyos következményekkel járhat.
„Ez teljesen példátlan, és azt gondolom, hogy ha nem lennénk a NATO tagja, akkor az sem kizárt, hogy katonai erővel megpróbálnának bennünket zsarolni, vagy akár megtámadni. Tehát valóban nagyon nehéz a helyzet. Azt gondolom, hogy megfenyegetni egy miniszterelnököt és annak a családját, az akár casus belli is lehetne, de nyilván egy higgadt, fekete öves miniszterelnök, mint amilyen Orbán Viktor diplomáciai szinten ezt nagyon jól tudja kezelni.”
Hajdú Péter szerint a jelenlegi helyzetben az energiabiztonság kérdése is kulcsfontosságú. Úgy látja, hogy az ukránok szándékosan folynak bele hazánk belügyeibe.
„Látszik, hogy próbálnak különböző eszközökkel belefolyni a magyar belpolitikába és a választásokba, ugye nem véletlenül nem érkezik kőolaj a Barátság kőolajvezetéken. Elég nehéz helyzetben vagyunk, de azt gondolom, hogy a miniszterelnök kellő tapasztalattal rendelkezik és meg fogja találni a megoldást. Ahogy mondta, vannak tartalékaink, és már úton van a további kőolajszállítmány.”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.