Dolhai Attila: „Időnként szeretném kiforgatni a világot a helyéről”

A sármos színész azt gondolta, miután elfoglalja az igazgatói székét Székesfehérváron, talán kevesebbet kell majd utaznia. Nevetve meséli, hogy bizony tévedett. Dolhai Attila fiatalon bizonyította műfaji sokszínűségét, most pedig egy újabb szerepben bizonyíthatja rátermettségét. Dolhai Attila felesége és családja is mindenben támogatja a színész-igazgatót, aki a hot! magazinnak mesélt élete kihívásairól.

Dolhai Attila igazgatóként is kipróbálja magát

Igazgatóként előbújik belőled az, hogy te hogyan csinálnál mást abban a színházban, ahol játszol, vagy próbálod ezt szétválasztani?

„Inkább azt mondanám, hogy amíg nem voltam igazgató, olyan könnyen mondtam azt, hogy másként csinálnék dolgokat. Most már, hogy hivatalban vagyok, sokkal elfogadóbb lettem. Időnként szeretném kiforgatni a világot a helyéről, és elhiszem, hogy egyből sínre teszünk mindent. Az például nehézséget okoz, amikor az embernek vannak álmai, és eldönti, hogy azokat igenis véghezviszi, majd kiderül, hogy sokkal közelebb vannak a határai, mint gondolta.”

Ezt a szerepet még tanulod.

„Azt gondolom, hogy az első év mindenki számára meghatározó lesz. Most derül majd ki, mit is akar Dolhai Attila.”

És mit akar?

„Valójában lassú, de biztos építkezést szeretnék. Talán nem árulok el nagy titkot azzal, amikor azt mondom, hogy az én színházamban egy kicsit többet fognak énekelni.”

Az igazgatói pozíció Székesfehérvárra csábított, játszol az Operettben, de Budapest mellett élsz. Mennyi időt töltesz utazással?

„Nagyon sokat. Kistarcsán élek, és naponta járok Székesfehérvárra, de már megtanultam, hogy ha elég korán elindulok, akkor nagyjából egy óra alatt ott vagyok. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy ehhez néha hozzájön, hogy a Miskolci Nemzeti Színházban is játszom.”

Dolhai Attila: „Képtelen vagyok nemet mondani”

Mi marad belőled a nap végére?

„A feleségem tudna mesélni erről. Nem egészen így terveztem, de szokták mondani, hogy ember tervez, Isten végez.”

Megéri? És nem anyagilag kérdem.

„Na, most kiderül, hogy mennyire naiv ember vagyok. Azért vállalkoztam arra, hogy színházvezető legyek, hogy felhagyjak azzal, hogy éjszaka utazgassak egyik fellépésről a másikra. És most ugyanebben a cipőben járok. Nyilván ennek oka van, mert időnként arról is szól a történet, hogy koprodukciót kezdeményezek más színházakkal, és akkor szólnak, hogy menjek már el játszani.”

Igazgatóként kaptál egy Jolly Joker kártyát a kezedbe?

„Mondhatjuk így is, azonban az igazság az, hogy képtelen vagyok nemet mondani. Kicsit ki vagyok szolgáltatva a jelenlegi élethelyzetnek, és itt jön be az együttműködés lehetősége más színházakkal.”

Nehezebb, mint amire számítottál?

„Abban a tekintetben nehéz, hogy amíg a színpadon álltam, elvégeztem a munkámat, és a közösség már a darab végén jelezte, hogy amit csináltam, az tetszett-e neki. Itt meg csinálom, csinálom, csinálom, és majd egyszer talán lesz valami eredménye. Ez egy nagyon furcsa érzés. Április 11-én lesz a Viktória bemutatója, aminek nemrég kezdtük meg a felújító próbáit. Akkor már lesz egy értékelése a közönségnek az addigi munkám kapcsán.”

Dolhai Attila: „Nem tudom félbehagyni a munkát”

Hogyan sikerül feltöltődnöd? Egyelőre csak azt látom, hogyan sikerül szétforgácsolnod önmagadat.

„Ez időnként elmarad. Teszünk rá kísérletet, hogy pár napra elmenjünk együtt a családdal. Az igazság az, hogy még nem tanultam meg beosztani az időmet.”

Mi az oka ennek?

„Nem tudom félbehagyni a munkát. Már sokszor elhatároztam, hogy nem este kilenckor lépek ki az irodából, hanem délután ötkor, de ez sosem sikerül. Mindig van valami, amit még szeretnék befejezni. Aztán egy idő után azzal szembesülök, hogy egyedül vagyok az irodában, mert már mindenki elment. Most még elég türelmesek otthon, de hogy ez meddig tart, az nyilván tőlem is függ.”

Amikor beszéltetek arról, hogy igent mondasz Székesfehérvárra, nem mondta azt a kedvesed, hogy ez már sok?

„Szerintem egyikünk sem pont erre gondolt, amikor igent mondtam a feladatra. Úgyhogy most a valóság szembejön. Azt látom, hogy időbe telik, míg ezt megtanulom kezelni. Abban bízom, hogy szépen lassan megtalálom majd a helyemet.”

Mennyire vagy türelmes önmagaddal szemben?

„Nem tehetek mást. Belevágtam valamibe, és csinálni kell. Van, hogy reggelente azt mondom magamnak: „Atti, ha már úgyis ébren vagy, állj föl, és menj!” A nyugodt, hosszú alvások nem jellemzők mostanában. Nem panaszkodom – ezt vállaltam. Ráadásul felelősséggel tartozom százhét ember felé.”

Mennyire tartod magad szigorú vezetőnek?

„Nem hiszek a szigorban, inkább azt mondanám, hogy következetes vagyok. Nagyon szeretem azt, amikor majdnem barátként szólunk a másikhoz. És ebben a környezetben nyilván meg kell húzni azt a határt, ahonnan nekem főnökként kell látnom és értékelnem egy helyzetet. Nem hiszek abban, hogy a tiszteletet szigorral lehet elérni. Ki kell alakulnia egy bizalomnak, egy kölcsönös tiszteletnek, szeretetnek.”

A magánéletedben hasonlóan állsz a gyerekekhez? Próbálsz következetes maradni? Ha kívülről szemléled magad, milyen apának tartod Dolhai Attilát? 

„Olyannak, aki többet beszél arról, hogy milyen jó, mint amilyen valójában. De ezt nem szeretném mélyebben kifejteni. Nemrég a Házasság hete kapcsán volt egy televíziós interjúnk, ahová elhívtak minket egy beszélgetésre a feleségemmel. Azt mondta: „Apa, menjünk el! Legalább beszélünk valami olyasmiről, amit mi is szeretnénk, csak nem tudjuk megcsinálni.” Végső soron van egyfajta origó, amihez próbálunk igazodni. Szeretem a családomat! A gyerekeim most már nagyocskák. Érzem, hogy még szükségük van ránk, és időnként igénylem is, hogy ez még sokáig így maradjon.”

Úgy érzed, hogy nehéz hátralépni egyet?

„Tény, hogy nagyon sokat dolgozom, de az eddigi életemhez képest mégsem töltünk együtt kevesebb időt. Most nem kell fölpattannom a vasárnapi ebédről, hogy délutáni előadást játsszam. Ők is élik az életüket! Reggel elmennek iskolába, este hazaérnek. Az estéjükből egy picit mindig el tudok csípni. Hiszem, hogy nem veszett el a közös időzóna. Ha a ház körüli dolgokról kellene beszélnem, be kellene vallanom, hogy részemről azok mocs­ko­sul el vannak hanyagolva. Vikire most több teher nehezedik, ő viszi helyettem is, amit tud, de remélem, hogy jövőre ügyesebbek leszünk.”