Február 7-én Szombathelyen rendezték meg a Háborúellenes Gyűlést, amely ezúttal is komoly érdeklődést váltott ki. A rendezvényt megelőzően a Mandiner felvezető műsora is kiemelt figyelmet kapott, ahol Szabó Zsófi és Lentulai Krisztián fogadták a vendégeket, köztük Proksa Szandrát is.

A műsorban nemcsak a gyűlés jelentőségéről esett szó, hanem arról is, mire számítanak az esemény egyik leginkább várt pillanatában, Orbán Viktor beszédében. Szabó Zsófi szerint a miniszterelnök ezúttal is azt nyújtja majd, amit a közönség már jól ismer és értékel tőle.
"Egyébként biztosak vagyunk benne, hogy megint informatív lesz, nagyon szórakoztató lesz, és megint az a fajta higgadtság, amit ő képvisel, és megint az a vezetői erő és humor is" – fogalmazott a műsorvezető.

Szabó Zsófi szerint Orbán Viktor egyik legnagyobb erőssége az, hogy különböző társadalmi csoportokat is képes egyszerre megszólítani, ami ma ritka adottság a politikában. Úgy látja, ez az oka annak is, hogy a beszédei rendre nagy figyelmet kapnak.
"Tudod, mi zseniális benne? Hogy mindenkit meg tud szólítani."
Nincs még egy ilyen vezető! Nem kérdés számomra, hogy neki kell maradnia!
– jelentette ki határozottan Szabó Zsófi.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.