Hajdú Péter a függőségekről: „Még berúgnom sem sikerült soha!”

Molnár Gusztáv
PUBLIKÁLÁS: 2026. február 19. 03:00
Pénteken egy nagyon mély és érzelmes nap részleteibe pillanthatunk bele a Beköltözve Hajdú Péterhez című talkshow soron következő epizódjában. Hajdú Péter nem először töltött el egy egész napot Molnár Gusztávval, de a színésszel azóta hatalmasat fordult a világ. A műsorvezetővel most a függősségekről beszélgettünk.

Hajdú Péter utoljára két évvel ezelőtt látta vendégül Molnár Gusztávot, aki akkoriban épp sokadszor próbált meg kimászni a maga ásta mély gödörből, vagyis az alkoholbetegségéből. A színész akkor bizakodó volt, de még nem teljesen állt készen a józan életre. Jöttek is sorra a vargabetűk, de végül Gusztira rákacsintott a szerencse, ami egy mindent elsöprő szerelem formájában „rúgta rá az ajtót”. A színész egy éve józan, tavaly szeptemberben megházasodott és Dorinával áprilisra várják kislányuk érkezését.

Hajdú Péter őszintén drukkol Molnár gusztávnak, hogy a megkezdett úton  tudjon maradni
Hajdú Péter őszintén drukkol Molnár Gusztávnak, hogy a megkezdett úton tudjon maradni (Fotó: YouTube)

Hajdú Péter: „Az az út, amit Molnár Gusztáv bejárt, egészen rendkívüli”

A Bors Hajdú Péterrel beszélgetett Molnár Gusztávról és úgy általában a függőségekhez, függőkhöz fűződő viszonyáról. „Hatalmas drukkere vagyok Molnár Gusztávnak. Az az út, amit ő bejárt, egészen rendkívüli, és mindenki számára tanulsággal teli. 

Mondjuk ki, szinte mindenki lemondott már róla, de talált egy felé nyújtott kezet, és megtörtént a valódi csoda, hiszen egy éve tiszta, és rendeződni látszik az élete.

Persze várnak még rá buktatók, hiszen a múlt bűnei idővel egyesével nyújtják be a számlát, de ahogy én látom, állja a sarat. Őszintén szorítok neki és a családjának is, hogy rajta maradjon a megkezdett úton” – kezdte lapunknak Hajdú Péter műsorvezető, aki először szintén egy híresség kapcsán merült el a függőségek témakörében.

Hajdú Péter és Molnár Gusztáv két éve már eltöltöttek együtt egy teljes napot: 

Hajdú Péter fiatalon is viszolygott a drogoktól és a piától

A helyzet az, hogy szerencsésnek mondhatom magam, mert alig-alig van tapasztalatom bárminemű függőséggel kapcsolatban. Számomra a »függőségi ősélmény« Szabó Győző könyve volt, amin keresztül mélységeiben pillanthattam bele egy függő ember érzéseibe és gondolataiba. Nagyon tanulságos volt, ahogy a vele folytatott beszélgetésem is, amikor nagyjából egy évvel ezelőtt eljött hozzám a Beköltözve műsoromba” – magyarázta a Frizbi TV műsorvezetője, aki elárulta, alig akad személyes tapasztalata a témában, de ezek között van olyan élmény is, ami meghatározónak bizonyult a számára. „Hogy őszinte legyek, sosem mertem kipróbálni semmiféle tudatmódosítót, sőt, még az alkoholt sem toltam túl. Még igazán berúgnom sem sikerült soha, nem mintha vágytam volna rá. Bevallom, nem is fér a fejembe, hogyan válhat bárki bármilyen szer rabjává. Ugyanakkor, természetesen senkit nem ítélek meg a függősége okán.

 Viszont az is tény, hogy már gyermekkoromban kialakult bennem egy furcsa, zavarba ejtő érzés, ami akkor jelentkezik, ha például az alkoholizmus kerül szóba. 

Eszembe jut, hogy gyermekkoromban a szomszédságunkban lakott egy fickó, aki minden áldott nap a kocsmából tántorgott haza, vagy éppen fetrengett valahol a környéken. Láttam őt és azt is, ahogyan mások nevetnek rajta, gúnyt űznek belőle. Azt hiszem, ő lett az én visszatartó erőm. Emlékszem, hogy sajnáltam őt és ez a sajnálat az, amit soha nem akartam kiváltani irányomba senkitől” – mesélte Hajdú Péter.

Hajdú Péter és Monár Gusztáv késő estig beszélgettek a műsor felvételén
Hajdú Péter és Molnár Gusztáv késő estig beszélgettek a műsor felvételén (Fotó: YouTube)

Környezetében is voltak függők

A műsorvezető végül tovább kutatott emlékeiben és felidéződött benne még egy kapcsolódási pont, amit mint saját élmény mesélhet el olvasóinknak. „Most, hogy erről beszélünk, eszembe jutott egy barátom, aki szerencsejáték-függő volt. Szinte látom is magam előtt, az estéket, amikor úgy jelent meg a társaságban, hogy nagyot nyert. Ilyenkor mindenki a vendége volt és nagyon élte a bulit. De az is előttem van, amikor hatalmas összegeket vesztett és kölcsönért szaladgált mindenkihez. Ő végül belátta, hogy bajban van és nem csak terápiára járt, de önként kitiltatta saját magát az összes kaszinóból” – tette hozzá a Beköltözve Hajdú Péterhez című netes műsor megálmodója.

 

Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.