
Stohl András főszereplésével hamarosan elindul a Bachelor - A Nagy Ő párkereső műsora. Most összeszedtünk mindent, amit tudni kell a TV2 sztárjáról, kezdve hullámvölgyekkel tarkított szerelmi életével. Ma délelőtt bemutatták a hölgysereget, akik a kegyeiért versengtek.

Stohl Buci szerelmi élete kicsit követhetetlennek tűnhet azok számára, akik nem figyelték alaposan az eseményeket. A legújabb magyar Nagy Ő már három váláson és két tüzes szakításon van túl.
Stohl András első felesége, Tordai Éva divattervező, aki két lánygyermekkel ajándékozta meg színészt, Lucával és Rebekával. A szerelmesek 1992-ben házasodtak össze, majd 11 év után, 2003-ban váltak el. A válás után azonnal Molnár Tündével kezdett románcba, ami szintén évekig, egész pontosan 6 esztendeig tartott. Ekkor Stohl megismerkedett a Nemzeti Színház táncosnőjével, Ancsikával, akivel 12 évig éltek együtt. A szerelemből két gyermekük született: Franciska és András. Habár lángolt köztük a szerelem, sosem történt lánykérés. 2016-ban szakításuk után, Buci visszavonhatatlanul beleszeretett egy színházban dolgozó büfésnőbe, Vicába.
Vica 2020-ban lett Stohl András felesége, majd 2022-ben közös gyermekük is született, Bella Julianna. Stohl András gyermekei tehát három komoly kapcsolatából születtek.

Tavaly júniusban bombaként robbant a hír, miszerint a színész és felesége öt együtt töltött év után elválnak. Ezután Stohl András magánélete kiemelten foglalkoztatta a nagyközönséget.

A Sztárban Sztár zsűritagjának tehát három komoly kapcsolata volt, melyből kettő volt házasság. Összesen pedig 5 gyermeke született. Volt azonban még két olyan hölgy, aki fontos szerepet töltött be a színész életében.
2003-ban Stohl megismerkedett a vörös démonnal, Molnár Tündével, akivel hat évig tartott a kapcsolatuk. A fájdalmas szakítás után Tünde az országot is elhagyta és Spanyolországban kezdett új életet. Később a Szombat esti láz című táncosműsorban Bucit Südi Iringó táncosnővel hozták hírbe, hiszen úgy tűnt, nagyon jól működik köztük a kémia. Később mindkét sztár elmondta, hogy csupán barátság van köztük.
Hogy a Nagy Ő kit választ ki a szerencsés jelentkezők közül, azt hamarosan megtudhatják a nézők.
Az biztos, hogy színes a felhozatal, hiszen van a hölgyek között szőke, barna, vörös, fekete, anyuka, influenszer és felnőttfilmes is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.