Nagy volt az aggodalom Gelencsér Tímea családjában. A 2016-os Miss World Hungary győztese csak a Borsnak mesélt a rémisztő pillanatról, amikor mentőt kellett hívni az édesanyjához.

Gelencsér Timi gyerekkora óta nagyon egészségtudatos életet él, sportol és a táplálkozásra is figyel. S nem csak ő: két lánytestvére és édesanyjuk is osztozik ezen a tudatosságon. Most azonban sokkoló esemény hívta fel a figyelmüket arra, hogy lehet, ők sem figyelnek oda mindenre…
„Mentőt kellett hívni anyukámhoz, elájult. Nem tudtuk, hogy miért” – kezdte Gelencsér Timi a Borsnak a Just Clear sportrendezvény sajtótájékoztatóján.
„Hála Istennek végül kiderült, hogy nincs nagy probléma, egyszerűen kiszáradt. Viszont ez egy intő jel volt az egész családnak, hogy fogyasszunk folyadékot! Ez sok mindenkire jellemző: annyira rohanunk egész nap és annyi mindennel foglalkozunk. És tudom, hogy amikor az ember szervezete jelez, hogy szomjas, az már késő. Folyamatosan pótolni kéne a folyadékot, hogy ne legyen szomjúságérzet. És ez nálunk sajnos nem jellemző a családban” – ismerte el az Exatlon korábbi versenyzője.
Az influenszer végül elmondta:
Innen is köszönettel tartozom Győrfi Pálnak! A mentő percek alatt megérkezett, nagyon kedvesek voltak. Édesanyám nagyon nem szeretett volna bemenni a kórházba, de sikerült meggyőzniük őt. Bevitték, kapott infúziót és haza is engedték. Azóta minden rendben van velünk, gyorsan le is kopogom
– mosolygott Timi, aki nagyon hálás az Országos Mentőszolgálat helytállásáért.
Gelencsér Timi párja oldalán nagyon boldog, s bár még csak idén volt a lánykérés, nemrég elárulta, már a gyermekáldáson gondolkozik, sőt, egyenesen ikreket szeretne! Erre van is esélye, hiszen édesanyjának is van ikertestvére, ebben az esetben genetikailag nagyobb is az esély, hogy Timinek valóban ikrei születhessenek!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.