Gyász, szerelem és örömhírek − volt itt minden, mint a búcsúban! Kedvenc sztárjaink ezúttal sem hagytak minket olvasni való nélkül. Törőcsik Franciska örömhírt jelentett be, T. Danny orra pedig tovább borzolta a kedélyeket. Íme a hét legolvasottabb sztárhírei!

Törőcsik Franciska a közösségi oldalán jelentette be a jó hírt: a gigasiker mozifilm hamarosan képernyőre kerül. A Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet a TV2 fogja levetíteni, hamarosan az is kiderül, hogy mikor!
A Házasság első látásra harmadik évada minden eddiginél szaftosabb történésekkel örvendezteti meg a nézőket, ráadásul a héten olyan csavar következett, amilyenre még nem volt példa. Új pár csatlakozott a kísérlethez: vagyis csak félig új, a vőlegény, majd férj ugyanis az első évadból megismert Laci lett, aki az oltár előtt találkozott a festőművész Zavirával. Szintén az első évadból, Házasság első látásra Gerije így vélekedett az új frigyről:
„Ez a lány hozzávaló. Persze lakva ismeri meg egymást az ember, de tény, hogy Laci ideálja alapvetően egy ilyen lány volt. Aztán a többi majd kiderül, de elsőre nagyon kedvesnek, és kicsit visszahúzódónak tűnt, ami Lacinak tökéletes” – magyarázta Geri a Borsnak.

Hetek, sőt hónapok óta T. Danny állapota, és legfőképp az orra foglalkoztatja a bulvárolvasókat. A népszerű rapper régóta küzd a démonjaival, ami külsején is meglátszik. Elmondása szerint a gyógyulás útjára lépett, ám megváltozott arcvonásait jó ideje már maszkkal takarja, ami nyugtalanítja a rajongóit.

Míg T. Danny a jelek szerint igyekszik újjá építeni magát, addig Curtis eljutott a karrierje egyik csúcsára. Október 23-án a Kossuth téren több tízezer ember előtt adta elő Radics Gigivel a Szabadság vándorai című Demjén Ferenc-dalt.
„Az, hogy a Kossuth téren, Magyarország egyik, ha nem a legnagyobb nemzeti ünnepén, az 56’-os forradalom hősei előtt tisztelegve léphettem föl, az tényleg a szakmám, a karrierem egyik csúcsa” − mondta a Borsnak Curtis.

Sajnos szomorú hírek is jutottak a hétre: elhunyt Csemiczky Miklós, aki a zeneszerzői hivatás mellett évtizedeken át tartó, rendkívül fontos pedagógusi tevékenységet is végzett. 1983-tól tanított a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában, a Zeneakadémián, majd a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetében.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.