Az első hajsza után robog tovább az Ázsia Expressz. A játékban lévő hét páros hatalmas elánnal veti bele magát a küzdelembe. curtis-azsia-expressz-hajsza-botrany-lakatos-levente">Curis és Judie számára ugyan nem indul jól a második hét, de egy ponton felragyogni látszik a szerencsecsillaguk. Felveszi őket egy idősebb helyi úr, aki sebesen el is indul velük a következő feladat helyszínére, de egy ponton letér a helyes útról, mert be kell iktatnia egy fontos megállót.
Erről a műsorban Ördög Nóra mesél az Ázsia Expressz nézőinek. „Curtisék még messze járnak, de erre alapos indokuk van.”
A sofőrjük ugyanis megállt útközben egy nagyon szegény családnál, hogy segítsen nekik”
– hangzik el a hétfői adásban. Curtis és Judie ezután olyasmit látnak és tapasztalnak, amire nincsenek is szavak. Az idős úr bemutatja nekik a nagymamából és négy pici gyerkőcből álló családot, akik minden képzeletet felülmúló szegénységben tengetik életüket. „Ezeknek a gyerekeknek nincs semmijük. Nincsenek szüleik… Ennivalójuk sincs” – mutatja be utasainak az idős hölgyet és a négy gyermeket, akik között egy karonülő is akadt.
„Igazából nincs is kérdés bennem, hogy ez a bácsi egy angyal. Nem véletlenül vett föl minket. Elvitt minket arra az állomásra, amit ő heti három-négy alkalommal meg szokott látogatni és ahol árva gyerekeket etet. Elképesztő volt ezzel szembesülni. Főleg úgy, hogy engem otthon vár a kisfiam” – mondta a a találkozás után Curtis, majd Judie is felidézte az ott tapasztalt hihetetlen és szívfacsaró állapotokat. „Volt ott egy nagyobb, pocsolyának mondható valami, ahol a gyerekek fürdenek. És volt ott egy összetákolt valami, amiben a nagymama és a négy gyerek élnek” – tette hozzá elcsukló hangon a profi kosárlabdázó. Judie a család előtt még tartotta magát, de percekkel a találkozás után már képtelen volt visszatartani a könnyeit. Hogy a szomorú kitérő milyen hatással lesz Curtisékre az Ázsia Expressz hétindító futamán, az kiderül hétfő este a TV2 képernyőjén, 19:45-től közvetlenül a Tények Plusz után.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.