
Mint ismeretes, tragikus hirtelenséggel, Ciprusi nyaralása közben meghalt Kathi Béla. A hazai testépítés legendás alakja 46 évesen, egy biciklibalesetben vesztette életét.
Kathi haláláról azóta már felesége, Salamon Dia testépítőnő is megszólt, aki így búcsúzott Instagram-oldalán:
Felfoghatatlan az a hatalmas űr, amit magad után hagytál, és a legszörnyűbb, hogy nem lehet ellene semmit tenni.
A tragikus balesetről azót egyre több minden derül ki, mások mellett már azt is tudni, hogy az országos bajnok sportoló elesett a biciklivel, és olyan súlyos koponyasérülést szenvedett, hogy nem tudták megmenteni az életét. Az út szélén találtak a testére.
A magyar testépítő, erőemelő, kétszeres Superbody abszolút győztes, WABBA-világbajnok, erőemelésben és fekvenyomásban is országos bajnoktól egyre több hazai híres vesz búcsút a közösségi oldalán, köztük Schobert Norbi is, aki szívszorító sorokkal emlékszik meg a sportolóról.
Isten Veled Bélám! A magyar hardcore testépítés ikonja voltál! Jó Barát, szomszéd, sporttárs!
– kezdte posztját a fitneszedző, majd így folytatta:
Együtt örültünk amikor Dia megszülte kislányodat. Együtt örültünk edzőterem hálózatodnak. Nem voltál gyakran közel, mégis amikor találkoztunk, ott folytattuk ahol abbahagytuk. 9 évvel voltál fiatalabb nálam. Tele tervekkel, küzdelmekkel. Edzés közben ért baleset, munka közben hagytál itt minket! Egy igazi Hős vagy!
Végezetül pedig így búcsúzott:
Alapítsd meg a Cutlert-t odaát is, egyszer úgyis találkozunk! Részvétem a Családnak, Szüleidnek, Feleségednek, Kislányodnak, edző- és munkatársaidnak!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.