C’est La Vie – Egy elfeledett magyar lányzenekar tragikus története az autóbalesettől Berta Claudia öngyilkosságáig

A kilencvenes évek végén még tinilányok ezrei dúdolták a „Vár ránk a nyár” és az „I love you Baby” sorait. A C’est La Vie nevű formáció sikeres indulása után azonban elképesztően szomorú és méltatlan véget ért – és ma már kevesen emlékeznek rájuk. Utoljára 2017-ben került a címlapokra a zenekar, Berta Claudia tragédiájának hírével.

Berta Claudia és a vele élő múlt

Berta Claudia, Hegyesi Réka, Pályka Betty és Sebők Anikó – négy név, amit ma már kevesen ismernek, pedig a legtöbb retro buliban velük énekelünk. Ők a  C’est La Vie lánycsapat tagjai, akik 1997-ben robbantak be a köztudatba. A c’est la vie jelentése pedig „Ilyen az élet”. Talán semmi sem lehetne fájdalmasabban találóbb arra a zenekarra, amelyet nemcsak az idő, de a tragédiák is eltemettek. A lányformáció slágerei, a fiatalos lendület, a látványos fellépések néhány évre valódi sztárságot hoztak nekik. A c’est la vie dalok akkoriban a hazai poppalettán friss színt képviseltek, ám a háttérben már ott lapult az a sorsfordító nap, amely mindent megváltoztatott.

2005. július 22-én (éppen 20 éve) autóbalesetet szenvedett az akkor már felbomlott formációból két zenekari tag, Berta Claudia és Sebők Anikó. A baleset nem tűnt súlyosnak – a lányok saját felelősségükre távoztak a kórházból. Ám Anikónál nem sokkal később belső vérzés alakult ki, melynek következtében néhány nap múlva meghalt. A C’est La Vie tagjai és a rajongók számára is felfoghatatlan volt a veszteség.

Berta Claudia, aki túlélte a balesetet, azonban sosem tudta feldolgozni barátnője elvesztését. Bár egy ideig próbált visszatérni a hétköznapi élethez, a művészi érzékenység és a feldolgozatlan trauma mindvégig elkísérte. 

– mesélte róla évekkel ezelőtt egy közeli barát a Borsnak. 2017 októberében, 42 éves korában Németországban Berta Claudia öngyilkos lett. A hír megrázta Magyarországot és a hazai popkultúra képviselőit. Bár a pontos okok sosem derültek ki, a közeli ismerősök szerint ő sem tudta feldolgozni Anikó elvesztését, és az azóta eltelt nehéz éveket.

„Besorolták őket az értéktelen kategóriába”

A tragédiákról és a zenekar háttértörténetéről az UFO zenekarból ismert Varga Zsolttal beszélgetett a Bors újságírója. Ő maga a zenekar menedzsere és producere volt a C’est La Vie együttes második albumának készítésénél, és közelről ismerte a lányokat.

 – mondta UFO Zsolt.

Ma már csak ketten élnek az egykori formációból: Hegyesi Réka, aki az anyaságban találta meg az egyensúlyt és Pályka Betty, aki Magyarországot maga mögött hagyva, külföldön él boldogságban.

Zsolt kiemelte, nehéz helyzetben voltak a lányok, s emlékei szerint Claudia élte meg a legrosszabbul a történteket.

„Claudiával nem tartottuk már a kapcsolatot a halála előtti években, de mindig nyomon követtem őt és a többieket is, tudtam, merre tartanak. Ő ezer fokon égett – a jót és a rosszat is nagyon intenzíven élte meg. Claudia mindent végletesen magára és a lelkére vett. Dehát milyen legyen egy érzékeny művész?” – mondta az előadó, majd folytatta gondolatait, visszatérve a zenekar sajátosságához.

Zsolt kiemeli, hogy ennek feldolgozása komoly nehézséget okozott és rögtön hozzáteszi, hogy nem segített a helyzeten, hogy akkoriban kezdődött, hogy az emberek nyilvánosan elmondhatták a véleményüket, kritizálhattak, s ezt az egykori zenekari tagok nagyon nehezen élték meg.

Generációkon átívelő emlékük

Berta Claudia halála néhány éve újra ráirányítja a figyelmet erre az elfeledett zenekarra, amelyik sokkal többet érdemelt volna, mint amit a sors nekik adott. Az „ilyen az élet” kifejezés – a c’est la vie jelentése – sosem volt még ennyire fájdalmas és igaz. Mert míg dalaik a nyarat, a szerelmet, a fiatalságot ünnepelték, az élet valami egészen mást tartogatott számukra. És nekünk most már csak az emlékezés marad.

A C’est La Vie zenekar tragédiájának évfordulójára az UFO zenekar feldolgozta, s új köntösbe tekerte a „Múljon hát” című dalt, amely egyfajta tisztelgés is az elhunytak, valamint a zenekar előtt. Emlékeztetőül szolgál, hogy „volt egyszer egy zenekar, amely nem mindennapit alkotott.”