
Egy üzbegisztáni utazás garantáltan mindig tartogat valami egészen megmagyarázhatatlan varázslatot, ahol a történelem viharai és a Selyemút egykori csillogása lépten-nyomon tetten érhető. Tófalusy Jázmin pontosan ebbe az egzotikus és kontrasztokkal teli világba csöppent bele, amikor 2011-ben útra kelt, hogy felfedezze Timur Lenk egykori birodalmát.

Jázmin nem mindennapi kalandjai során a szovjet múlt monumentális emlékei és az ezeréves iszlám építészet, a Selyemút remekművei között kalandozott. Útja során nemcsak a világörökségi helyszínek grandiózus mecseteit és medreszéit járta be, de bepillantást nyert a helyi kultúrába is.

Megismerte a buharai zsidóság lenyűgöző históriáját, és részese volt egy egészen szürreális, országos esküvői láznak is. A fagyos novemberi napok ellenére a helyiek vendégszeretete és a gőzölgő nemzeti ételek hamisítatlan, meleg atmoszférát teremtettek. A modern gyorsvasutak árnyékában, olajkályhás szovjet vonaton zötykölődve Jázmin egy olyan Üzbegisztánt láthatott, amely azóta talán már nem is létezik. Most megosztja velünk a legemlékezetesebb pillanatait, a behavazott görögdinnyék abszurd látványától kezdve a véres kezű hódítók örökségéig.

Korábban már jártam Iránban, ahol teljesen beleszerettem a középkori, közép-ázsiai iszlám építészetbe, a szamárhátíves ablakok formájába, a monumentális iwanokba – jellegzetes iszlám építészeti elem, egy boltozatos vagy kupolás csarnok, amely az egyik oldalán teljesen nyitott – és az egyedülálló kék csempékbe. Amikor adódott a lehetőség, hogy eljussak az egykori Selyemút szívébe, egyszerűen nem tudtam rá nemet mondani. Tudtam, hogy Üzbegisztánban, Timur Lenk egykori birodalmában mindezt még koncentráltabban, még monumentálisabb formában láthatom viszont.

Taskent egy nagyon modern metropolisz képét mutatta, aminek megvan a maga pontos történelmi oka: 1966-ban egy hatalmas földrengés szinte teljesen elpusztította a várost, így klasszikus óvárosi rész vagy régi történelmi épület nem nagyon maradt meg. Mindent újjá kellett építeni.

A posztszovjet éra monumentális üvegpalotái és a tágas terek dominálnak, de a Kelet hangulata így is érezhető. Ellátogattunk a Chorsu bazárba, ami egy hatalmas, kupolás piacközpont. Ott láttuk először azokat a jellegzetes, kerek helyi kenyereket, a nonokat, amelyeknek a közepét sütés előtt díszes mintákkal nyomkodják be. Bár a modern épületek uralkodnak, a bazár nyüzsgése igazi felvezetés volt a Selyemút világához.

Taskentből egy klasszikus, még a szovjet időkből itt maradt vonattal indultunk el Bukhara felé. Mivel november lévén már nagyon hideg volt, a vagonban egy nagy olajkályha biztosította a fűtést, ami elég nosztalgikus hangulatot adott az útnak, miközben a sivatagos tájat néztük. Taskent után egy darabon Kazahsztán egy kis nyúlványa ékelődik be Üzbegisztán testébe, ezt a részt átvágja a vasút, de itt jóformán semmi nincs, csak a fagyott Kizil-kum-sivatag.

A modernizációval egyébként később, a visszaúton találkoztunk: amikor már Szamarkandból utaztunk vissza Taskentbe, a szamarkandi állomáson láttuk állni az Afrosiab gyorsvasút szerelvényét, amit pontosan abban az évben, pár hónappal korábban állítottak szolgálatba. Érdekes volt látni a kontrasztot a mi olajkályhás szovjet vonatunk és a vadonatúj, spanyol gyártmányú szupervonat között.

Buharában azonnal a kettősség tűnt fel: a szovjet korszakban kialakított tágas terek és széles autóutak mellett ott állnak a zseniális középkori épületek. Sok időt töltöttünk a történelmi magban. Természetesen megnéztük az Arkot, a masszív városfalakkal körülvett egykori erődítményt, a tömzsi négytornyú Chor Minort, valamint a rendkívül ősi, téglaarchitektúrájáról híres Ismail Samani mauzóleumot. De bejártuk a kupolás keleti bazárokat, és lenyűgöző volt a Poi-Kalon komplexum a hatalmas minarettel és a vele szemben álló Mir-i-Arab medreszével. Feltűnő változás volt az is, hogy a korábbi hatalmas Lenin és Sztálin szobrokat mindenütt felváltották a Timur Lenk tiszteletére emelt emlékművek.

Az eredeti programon kívül volt szerencsénk megismerni a buharai zsidóságot is, az ősi történetüket, amikor meglátogattunk egy régi zsinagógát. A buharai zsidók Közép-Ázsia egyik legősibb, a Selyemút mentén kialakult közössége, akik genetikai kutatások szerint a perzsa zsidóságig vezetik vissza a gyökereiket. Kulturálisan mélyen integrálódtak a környezetükhöz, így a tadzsik nyelv egy speciális változatát, a buhorit beszélik, miközben a textilfestés, a pazar aranyhímzéses viseletek és a klasszikus udvari zeneművészet terén is maradandót alkottak. A Szovjetunió felbomlása után tömegesen vándoroltak ki szülőföldjükről, így ma a legnagyobb közösségeik Izraelben és New Yorkban élnek.

Igen, aznap Sahrisabzban, Timur Lenk szülővárosában jártunk, és a 2011. 11. 11-es dátum miatt az egész várost ellepték a házasuló párok. Valóságos esküvői dömping volt: a történelmi helyszíneken lépten-nyomon ünneplő csoportokba, menyasszonyokba és vőlegényekbe botlottunk, akik fotózkodtak és ünnepeltek a műemlékek előtti tereken. A helyiek egyébként nagyon közvetlenek voltak, a nagy ünnepi forgatagban minket is barátságosan fogadtak, sőt, kérték, hogy álljunk velük közös fotóra.

Maga a város – ami napjainkban csak egy sokadik közép-ázsiai kis „porfészek” – egyébként fantasztikus emlékeket őriz: megnéztük az Aq Saray, azaz a Fehér Palota monumentális kapumaradványait, a Kok Gumbaz mecsetet a kék kupolájával, a Dorut Tilavat nevű sírkomplexumot, amelyek miatt a település az UNESCO Világörökségi védelme alatt áll. Persze itt is láttunk a városközpontban magasodó hatalmas, tiszteletparancsoló Timur szobrot.

Timur Lenk – a Timurida Birodalom megalapítója – a világtörténelem egyik legvéresebb hódítója 1336 és 1405 között élt, uralkodásának idejét pedig 1370-től haláláig számítjuk. A zseniális hadvezér és kegyetlen stratéga Delhi-től az Oszmán Birodalomig pusztította végig Ázsiát, miközben fegyveresei milliók életét oltották ki a hadjáratok során. Véres és kegyetlen hódításai mellett ugyanakkor hatalmas, lenyűgöző mecsetekkel és palotákkal virágoztatta fel fővárosát, Szamarkandot, megalapozva ezzel a régió kulturális aranykorát.

Szamarkand építészete lenyűgöző, itt láthatók a legmonumentálisabb kék csempés, mozaikdíszekkel ékített kupolás épületek. A Registan tér a három hatalmas, egymással szemben álló medreszéjével a régió jelképe. Ellátogattunk a Gur Emir mauzóleumba is, ami magának Timur Lenknek és családjának a nyughelye, és megnéztük a hatalmas Bibi Khanym mecsetet is, amit Timur a kedvenc felesége tiszteletére emeltetett. Egészen különleges hangulata volt a Shah-i Zinda sírkomplexumnak, ami tulajdonképpen egy díszes, kék mozaikokkal díszített mauzóleum-utca. Végül megnéztük az Ulugbek obszervatórium maradványait is, ahol Timur csillagász unokája a maga korában egyedülálló tudományos munkát végzett.

Ulugbek uralkodó és zseniális tudós, Timur Lenk unokája 1394 és 1449 között élt, a Timurida Birodalmat pedig 1447-től előbb kormányzóként, majd szultánként kormányozta egészen a haláláig. Nagyapjával ellentétben nem a hódításairól vált híressé: korának egyik legkiemelkedőbb csillagásza és matematikusa volt, aki Szamarkandban hatalmas obszervatóriumot és medreszét (iszlám iskolát) építtetett, fellendítve a tudományos életet. Rendkívül pontos csillagászati táblázatai és katalógusai évszázadokon át alapműnek számítottak Európában is, ám tudományos munkásságát a vallási fundamentalisták nem nézték jó szemmel, és végül saját fia parancsára gyilkolták meg.

A helyi műalkotásnak is beillő kenyeret, a nont már említettem, a helyi konyha alapja pedig egyértelműen a plov. Ezt a laktató, húsos, rizses egytálételt hatalmas üstökben készítik szabad tűzön, tele van sárgarépával és fűszerekkel, a hideg novemberi napokon tökéletes ebéd volt.

A legfurcsább, szinte hihetetlen élmény viszont a gyümölcsökhöz kötődött: bár november volt, és esett a hó, az utak mentén és a piacokon hatalmas hegyekben álltak a mézédes görögdinnyék, szépen behavazva. Emellett pedig hatalmas méretű gránátalmákat árultak mindenütt gúlákba halmozva, amelyek mélybordó és rubinvörös színükkel egész másként hatottak, mint a magyar piacon kapható aprócska és vérszegény gránátalmák. Ami nem is csoda, ez a vidék a gránátalma eredeti termőhelye.

Nézz körül Üzbegisztánban az alábbi videó segítségével is:
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.